Ok Taec Yeon-2PM
Why is this good for you?
2.rész

 - Mi? - dadogja esetlenül, de ahelyett, hogy válaszolnék, csak megfordulok és amilyen gyorsan csak tudok a magassarkú miatt, elindulok a kijárat felé. - Soon Yi! - kiált utánam, majd valószínűleg felém veti magát, mert a következő pillanatban egy kéz ragadja meg a csuklóm.
- Mit akarsz? - vonom fel a szemöldököm, miután visszarántott.
- Ez most komoly? - vonja fel a saját szemöldökét. Oldalra billentem a fejem, jelezve, hogy nem értem mire gondol. - Nem vagyok egy követelőző férfi, de...
- De? - nézek rá szúrós szemekkel - Azt hiszem, jogomban áll eldönteni, hogy mit szeretnék és mit nem. 
- És ezt nem szeretnéd? - mutat először rám, aztán magára.
- Ne viccelj - mosolygok gúnyosan.- Még csak a nevedet se tudom.
- Ha jól emlékszem, te nem akartad tudni, Hercegnő... Vagy azóta megváltozott a véleményed?
- Óóó, ne reménykedj. 
- Ugyan már. Miért játszod ezt a szerepet? - fogja meg a kezem és közel húz magához.
- Milyen szerepet? - hangom a mondat végére megremeg, de reménykedem, hogy nem hallotta a zene miatt.
- Biztos, furcsa lehet ezt hallani, de igazából nem vagy hercegnő.
- Te beteg vagy. De ezt biztos, sokat hallod.
A férfi őszintén felnevet, amitől apró ráncok jelennek meg a szeme sarkánál és olyan gödrök az arcán, amiket szívesen megcsókolnék.
- Tetszik a humorod, bár egy kicsit nyers.
Megforgatom a szemem, kitépem a csuklóm a szorításából és a kijárat felé lépdelek. Kikérem a kabátomat és csak akkor bújok bele, amikor már a kapuhoz érek. A hideg levegő olyan erősen csap meg, mintha arcon vágott volna valaki. Összefonom magam előtt a karom és igyekszem gyorsan lépkedni, miközben fejemben még mindig a báros fiú jár. Megállok a járda szélén és várom, hogy zöldre váltson a lámpa. Elkezdem kapirgálni a körömlakkot, és elégedett vagyok, mikor sikerül egy nagyobb darab vörös lakkot leszednem.
 - Ez kár volt - jön mellőlem a hang, mire ijedten kapom oda a fejem. - Tetszik ez a szín.
Elkerekedik a szemem, amint felismerem a férfit és hitetlenkedve rázom a fejem.
- Most még jobban le akarom szedni - morgom, hogy bosszantsam, de csak annyit érek el, hogy játékosan a szívére teszi a kezét és úgy tesz, mintha világfájdalmat élne át.
- Most megsebeztél!
- Ez van. Ne kövess! - vetem oda a vállam fölött, mikor zöldre vált a lámpa. A fejemben megveregetem a vállam, amiért sikerült közönyös hangon mondanom és már széles mosolyra húzódna a szám, mikor észreveszem a szemem sarkából, hogy alig pár lépésre mögöttem lépdel a báros. Olyan gyorsan fordulok meg, hogy majdnem elveszítem az egyensúlyom és azzal a szemmel nézek rá, amit akkor szoktam elővenni, ha valakit piszkosul meg akarok ijeszteni.
- Nem voltam világos? - sziszegem ingerülten.
- Nyugodj meg, Hercegnő.  Én is erre fele lakom.
- Na persze - horkantom és megfordulok, hogy tovább menjek, de a következő pillanatban egy halk roppanást hallok, majd eldőlök, mint egy zsák krumpli. Felülök és szemügyre veszem a meztelen lábamat és a 10 centis magassarkút, aminek a fele két macskakő közé szorult.
- Jól vagy, Hercegnő? - guggol mellém és óvatosan megfogja a lábam - Hercegnő, kibicsaklott a bokád.
Döbbenten meredek magam elé és azon gondolkozom, hogy ragadhatott bele a cipőm úgy, hogy észre sem vettem. Már csak arra eszmélek fel, hogy a férfi az ölembe rakja a cipőmet és felemel, mintha egy tollpihe lennék. Kicsit feljebb dob, mire automatikusan a nyaka köré fonom a karomat és közel húzódom hozzá. Már egy ideje néma csöndben megyünk, mire végre sikerül megszólalnom.
- De hogy nem vettem észre? - kérdezem a férfitól, mintha ő tudná a választ.
- Biztos lefoglalt, hogy ilyen jól nézek ki.
- Ha nem vinnél, most tutira behúznék neked...
- Csak óvatosan, Hercegnő! Még eltöröd a csuklódat.
- Szemét - sziszegem alig hallhatóan, de mosolyából ítélve hallotta.
- Merre menjek, Hercegnő?
- Muszáj így hívnod? Tudod, van nevem is... - mutatok a megfelelő irányba.
- Ok Taec Yeon - böki ki egy kis idő után.
- Mi?
- A nevem Ok Taec Yeon...
- És? Nem akartam tudni.
- Dehogynem akartad. A telefonszámomat is akarod.
- Álomvilágban élsz, Szépfiú.
Taec Yeon felnevet a megnevezés miatt, mire érzem, hogy oldalamnál megkeményedik a hasa. Hmmm... Tényleg, egy pillanatra elfelejtettem, hogy milyen izmos. Reszketeg sóhajt veszek és igyekszem nem gondolni a testre, ami szorosan hozzám préselődik.
- Szóval Ok Taec Yeon... Elég szokatlan név.
- Furcsább, mint a Soon Yi? - vonja fel szemöldökét. 
- Én azt mondtam, hogy szokatlan, nem azt, hogy furcsa.
- A kettő ugyanaz, nem?
- Nem. Ha a kettő ugyanazt jelentené, akkor nem lenne szükség két szóra - magyarázom, majd felpillantva rá észreveszem, értetlen tekintetét. Hát persze, a legtöbb ember ilyen lesz, ha egyszer belekezdek a kiselőadásomba. De nem volt mit tenni, már elkezdtem, hát be is kell fejeznem - Vegyünk egy példát? Mondjuk az szokatlan, hogy egy férfi meg akar csókolni egy nőt, holott semmit nem tud róla. Az viszont furcsa, hogy egy vadidegen pasi hazacipel a karjában valakit - magyarázom vigyorogva.
- Á, szóval szokatlan az, hogy segítek és furcsa, hogy meg se köszönöd... 
Elégedetten vigyorog rám, és nagyon nehezen állom meg, hogy ne lökjem el magamtól.
- Tudod mit? Inkább tegyél le.
- Hercegnő, nyugodj meg. Hazaviszlek, aztán elmegyek.
- De nem akarok még hazamenni. Inkább egy másik klubba.
- Egy másikba? Hercegnő, szerintem ez nagyon nem jó ötlet.
- És ugyan miért nem? - forgatom szemem.
- Először is, kiment a bokád. Nincs váltó cipőd és eleve feldagadt a bokád. Szerintem ráállni sem tudsz, nemhogy magassarkúban parádézz. Másodszor, erősen kétlem, hogy még több alkoholra lenne szükséged.
Hátravetett fejjel nevetek fel. Csak később jut eszembe, hogy ebben a szituációban eléggé hasonlítunk egy boldog párhoz...
- Idefigyelj, Szépfiú! Elismerem, hogy valóban kiment a bokám, de ez nem akadályoz meg abban, hogy felvegyem azt a cipőt és végig táncoljak benne egy éjszakát. Én magassarkúval a lábamon születtem. Másodszor azon a poháron kívül, amit az ölembe öntöttél, nem ittam semmit. Még. Szóval van két választásod. Vagy leteszel és utamra engedsz, vagy elviszel egy másik bárba. 
Felvonom a szemöldököm, hogy döntsön, de ő csak meredten bámul maga elé.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Oké, akkor tegyél le, és menj haza. Én meg keresek egy másik bárt.
Még mindig szorosan tart, és nem néz a szemembe, csak előre. Az utat figyeli, és már éppen feladom, hogy válaszoljon, mikor megszólal:
- Milyen klubba akarsz menni?
- Ahol lehet táncolni!
- Tényleg nem fogod feladni, hogy tönkre tedd a lábad?
- Ma este még nem.
Nagyot sóhajt, mire pont úgy érzem magam, mint kicsinek, amikor anyukámat fárasztottam, és ő sóhajtott fel ugyanígy.Visszanyelem a feltörekvő dühömet és inkább csak "élvezem az utazást".
Amikor alig tíz perccel később elmegyünk egy szebb napokat is megélt bár mellett, dühösen nézek rá.
- Ez miért nem volt jó?
- Figyelj, Hercegnő! A te dolgod, ha tönkre akarod tenni a lábad, azt viszont most kijelentem, hogy nem teszem be a lábam egy ilyen leprafészekbe.
- Milyen leprafészek? Voltál már bent egyáltalán?
- Nem. És neked is azt ajánlom, hogy kerüld el!
- Nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem!
- Ha az apád lennék, most otthon ülnél egy könyvvel a kezedben és teát iszogatnál, ahelyett, hogy vadidegen srácoknak hagyod, hogy fogdossanak.
- Hé, az, hogy hagyom hogy cipelj, nem egyenlő a fogdosással!
- Ki beszélt itt rólam?
- Miért? Akkor kiről van szó?
- Arról a szerencsétlenségről, akivel táncoltál a bárban.
- Ó, hogy Merevedés? - nevetek fel - Ha jól emlékszem, te nevettél akkor rajtam, szóval hagyjál a szentbeszéddel!
- Ez nem szentbeszéd...
- Már előre féltem a lányodat.... És különben is, mikor tértünk át a tegezésre?
- Miért? Zavar?
- Hogy őszinte legyek, igen. Szóval kérem, ne tegezzen!
- Ahogy akarja, Hercegnő!
Észre sem vettem, hogy a nagy eszmecserénkben beértünk egy elegáns bárba. Lerak a hideg padlóra és kezét nyújtja, hogy megtámasszon, míg felveszem a cipőmet.
- Na? Hogy tetszik ez a hely? Ugye, hogy szebb. Ismerje csak el!
- Igaza van, ez valóban szebb... Akkor, köszönöm, hogy elhozott. A további szép estét! - köszönök egy apró biccentéssel és elegánsan megfordulok, hogy a csípőmet egy kicsit túlringatva besétáljak az ajtón. Odabent teljes hangerővel dübörög a zene, még a padló is beleremeg. A hely tényleg sokkal elegánsabb, mint az előző volt, ám mégsem lógok ki az öltözékemmel, aminek nagyon örülök. A bárpult felé veszem az irányt és rendelek egy koktélt, hogy megadja a hangulatot. Egy perc nem telik el, máris elém tol a pultos egy röviditalt azzal a szöveggel, hogy az a férfi küldi nekem, aki a bárpult másik végében van. Mosolyogva elveszem a poharat és odabiccentek a férfinak, köszönetképp, majd gyorsan lehúzom. Ekkor feláll a férfi és félmosolyra húzott szájjal elindul felém. Nem tudom, hogy az alkohol, vagy szimplán a hely hangulata miatt, de észrevétlenül megigazítom a szoknyám, és mielőtt teljesen odaérne hozzám, keresztbe teszem a lábamat. Nem vagyok egy szupermodell méretével megajándékozva, a lábaim elég rövidek, ezért hordok állandóan magassarkút, viszont az átlag fehér bőrhöz képest nekem egy kicsit napsütötte bőröm van, amit gyakran egzotikusnak tartanak... A férfi szeme, ahogy vártam, a lábamra vetődött, majd feljebb siklott és végül az arcomon állapodott meg.
- Köszönöm az italt - mondom udvariasan és közben egy picit oldalra billentem a fejem.
- Igazán nincs mit. Van kedved táncolni?
- Persze - felelem és elfogadom a kezét, hogy lesegítsen a székről. Amikor leérek a földre egy éles fájdalom hasít a bokámba, de nem törődök vele, és inkább a másik lábamra helyezem a súlypontomat. Csak a tánctéren tűnik fel, hogy zöld a szeme és nem mandula vágású. A külföldi idegen átkarolja a csípőmet és közel húz magához, hogy már szinte teljesen összetapadunk. Még mindig nem értem, miért hagyom, hiszen általában sokkal szemérmesebb szoktam lenni. A férfi párszor megpörget, amitől sajogni kezd a fejem és hirtelen szédülni kezdek. Amikor abbahagyja, háttal neki állok, ekkor rácsap a fenekemre és közelebb ránt magához. Úgy táncol, hogy engem is táncoltat, velem együtt ringatózik az egyre hangosabban szóló zenére. A gyomrom felfordul, alig érzékelek valamit, csak a lüktető fejemet és a testet, ami teljesen hozzám tapad. Nem tudok gondolkozni... Teljesen elveszítettem a fejem. Úgy érzem, mindjárt hányni fogok, ezért elhúzódok a férfitól, aki egyből utánam nyúl.
- Hova mész?
- A mosdóba - dadogom eszméletlenül.
- Elkísérlek, jó? - kérdezi. Valahol mélyen érzem, hogy nem szabadna hagynom, de nem telik tőlem másra, csak bólintani. Ekkor a férfi elkezd rángatni ki a táncolók közül, majd a mosdó irányába, de ahelyett, hogy a női részlegnél elengedne, tovább vonszol a férfi  mosdó felé. Semmi erő nincs bennem, hogy megkérjem, engedjen el, vagy hogy tiltakozzak... A férfi belöki az ajtót, majd engem is berántva a falnak lök és nekem esik. Annyira fáradt vagyok, a karomat se tudom felemelni, hogy ellökjem magamtól őt, vagy a kutakodó kezét, ami a szoknyámat tépi. Sikítani akarok, de csak egy nyöszörgés hagyja el a számat, amit nyilván félreérthetett, mert most már a felsőmet is rángatja, közben folyamatosan csókolva és szívva a nyakamat. Ekkor nyitódik az ajtó és én mindent megpróbálok, hogy segítséget kérjek tőle, de semmit sem kell tennem, mert az újonnan jött férfi már le is rántotta rólam a külföldit és most azon fáradozik, hogy a mosdókagylóhoz verje a fejét. Közben én lecsúszok a padlóra és remegni kezdek. Hirtelen hideg lett. Lecsukom egy pár másodpercre a szemem, de hamar rájövök, hogy ez így sokkal jobb, ezért nem nyitom ki. Nem hallok semmit, csak a fülemben dobogó vért. Érzem, hogy a gyomrom nagyon rosszul van...
- Hercegnő, jól vagy? Hallasz engem? Soon Yi! - hallom egészen tompán, aztán elvesztem az emlékezetem.