Catch me if you can
2. rész

*Myung Soo*
 Elképesztő volt ez a lány. Olyan kimérten mondta végig, mintha minden napos lenne neki az, hogy férfiakat koptat le. Mondjuk ezzel a külsővel... Napok óta figyeltem őt, és mindig ugyanazokat a dolgokat csinálta. Egyszerűen öltözködött, nem volt kirívó a sminkje, még a haját se festette be, hagyta természetesnek. Mintha szándékosan nem akarna kitűnni a tömegből. Csak egy apró hiba csúszott a számításai közé. Engem nem egyszerű nem észrevenni, de ő simán nekem jött az első napon és épp csak megdöntötte egy kicsit a fejét, már szaladt is tovább. Először értetlenül álltam a dolgokhoz, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy van valaki, aki nem vesz észre azonnal. Hiszen ha az utcán járok, a nők 11-60 éves korig mind felfigyelnek rám. Ez mindig is így volt. Éppen ezért soha nem volt gondom a nőkkel, maximum az, hogy hogyan rázzam le őket. Nem tagadom, egy ideig élveztem a külső adottságaim nyújtotta lehetőségeket, de egy idő után elegem lett a felszínes, üres libákból, akik bármikor hajlandóak voltak átjönni hozzám. Kellett egy kis kihívás, én legalábbis így hívnám ezt. Mert én nem csak felfigyeltem erre a lányra, hanem eldöntöttem, hogy őt megszerzem, és ha ehhez az kell, hogy forró kávéval öntsem le magam mindennap, akkor megteszem.
Mosolyogva nézek a lány után, aki átfut az úton, holott a zebra csupán két sarokra van. Megcsörren a hivatalos telefonom, mire azonnal lehervad arcomról a mosoly.
- Igen?
- Kim ügynök! Azonnal vissza kell jönnie, Mr. Go beszélni akar magával!
- Máris megyek!
Bontom a vonalat és visszafutok a kocsimhoz, majd egyenes a főkapitányságra hajtok. Útközben eszembe jut, hogy kicsinek mennyire szerettem volna én is rendőr lenni, ahogy a többi kölyök is. De ahogy ők kinőtték, én egyre jobban beleástam magam, míg végül sikerült elhelyezkednem rendőrként. Alig két évvel később, apám befolyásolásával, előléptettek és végül kikötöttem titkosszolgálatban, főként a terrorelhárításért felelek. 
Amint belépek az ajtón, a főnököm nekem támad, és egy vaskos mappát nyújt nekem.
- Beszéljünk az irodámban!
- Rendben - biccentek, és menet közben kinyitom a mappát. Az első oldalon egy 15 évvel ezelőtti bűncselekmény volt, ahol kirabolták Szöul legnagyobb bankját. Az ilyen ügyeket általában 3 hónap alatt le tudjuk zárni, de ez még mindig megoldatlan. Se szemtanú, se bármilyen nyom. Emlékszem erre az esetre, még kicsi voltam és akkoriban úgy híresedett el, mint a Lehetetlen Rablás. A név elég sok mindent elárul. Több millió kemény valutát loptak el aznap, és még több millió wont. Mindezt úgy, hogy senki nem vett észre semmit, senki nem tudja, hogy mi történt. A rendőrség soha nem volt ennyire haszontalan, mint ebben az ügyben...
Tovább lapozok és most egy másik ügyet látok, ami pár hónappal az előző után történt. Felrobbantottak egy metró kocsit, és mint az elsőnél, ennél se találtak semmilyen nyomot. 
Felnézek a főnökömre, aki int az egyik szék felé, és bólint egyet, hogy olvassam tovább. Megfordul a fejemben, hogy ez egy válogatás a rendőrség szégyeneiből, de azért tovább olvasom.
A két incidens között annyi a hasonlóság, hogy egyiknél se találtak semmit, egyiknél se volt semmilyen áldozat, komolyabb sérülés. Szinte lehetetlen úgy felrobbantani valamit, hogy senki se sérüljön meg. És mégis... Itt a példa előttem. Megnézem a képet, amin a felrobbant metró van. Az egész olyan nyomott hangulattal tölt el, holott tudom, hogy nem sérült meg senki.
Becsukom a mappát, és az orrnyergem dörzsölve kérdezem a főnököm.
- Mr Go, mit akar ezzel? 15 évvel ezelőtti dolgokat mutat nekem
- Az elején azok vannak, de ahogy szépen haladsz hátra, egyre frissebb dolgok lesznek ott.
Újra kinyitom a mappát, de ezúttal az utolsó oldalhoz lapozok, ami egy márciusi drogcsempészetről szól. A képen jól látszik az autó, és az azt ellepő fehér por.
- A srác, aki vezette, karambolozott, a drog pedig kirobbant a kocsiból. A férfit elfogtuk és azonnal őrizetbe vettük. Lefoglaltuk a kokaint is, ami 4 kiló volt! Több napon keresztül vallattuk őt, de semmit nem mondott, akkor azt mondtuk, hogy írja le, de ő csak annyit írt, hogy ártatlan, és nem ő volt. Bezártuk a cellájába. Akkor még nem volt semmi baja, reggel mikor visszamentünk, már halott volt. Mikor takarították a celláját, találtak egy cetlit - mutat az egyik képre. ,,Elég nagy, hogy eltereljen, de nem nagy veszteség"
-Szóval az egész csak egy elterelés volt? - csodálkozom rá, mire a főnök bólint - De miért nem ezt írta vallomásnak? És miért akkor, amikor meghalt? Öngyilkos lett volna?
- Először mi is azt hittük, de összehasonlítottuk a két írást, és nem egyezett - mutat egy másik képre.
- Akkor valaki bement hozzá. Mi van a kamerákkal?
- Nem mutatott semmit.
- Tessék? Nem működött?
- De, egész éjszaka, viszont mást nem mutatott, csak azt, ahogy bevitték, és ahogy reggel egy másik őr már segítséget hív. Arra is gondoltunk, hogy ez az egész megvolt rendezve előre, és előre megkapta a cetlit is...
- De?
- De ez ott megbukott, hogy átkutattuk teljesen.
- Láthatnám a felvételt?
Mr. Go felém fordította a kijelzőt és megnyomott pár gombot, mire elindult a felvétel. És minden úgy volt, ahogy Mr. Go mondta. Bevitték, aztán semmi, és utána egy másik őr ahogy bemegy hozzá, majd kifut, hogy a folyosón lévő telefonon segítséget kérjen, aztán visszafut a cellába. A segítség, nagyjából két percen belül megérkezik, de már nem tehetnek semmit.
Hirtelen elkerekedik a szemem és Mr. Go - ra nézek, aki szinte már várta, hogy eszembe jut valami.
- Mr. Go, milyen diagnózisa volt a férfinak? 
- Szívleállás
- És volt valami a vérében? Vagy egy lyuk a bőrében?
- Az orvos azt mondta, hogy valamennyi drog volt benne. De mi azt úgy vettük, hogy még azelőtt lőtte be magának, hogy idekerült volna.
- Mennyi idő után kezdik meg a boncolást?
- Csak este tudtuk megcsinálni.
Örömömben tapsolok egyet és felugrok a székemből. Mr. Go úgy néz rám, mint egy őrültre, de nem zavar. Összeállt a kép.
- Mr. Go, a drog nagyon gyorsan fel tud oldódni a vérben, ha jó helyre adják. Szerintem a férfi túladagolásban halt meg.
- De mégis mikor lehetett volna rá lehetősége? Semmi nem volt nála.
- Nála nem, de az őrnél lehetett.
- Hogyan?
- Az őr, aki bekísérte a cellába, nem ment be, csak kinyitotta az ajtót, míg a másik bement.
- De utána egyből kijött, nem lett volna rá lehetősége.
- Csak miután hívta a segítséget. 
- Volt két perce - érti meg Mr. Go is.
- Pontosan. Két perc alatt beadhatja a drogot és utána el is rejtheti a cetlit, a kiérkezők már csak annyit látnak, hogy megpróbálja megmenteni. Ki az őr?
- Park Se Joon
- Hol van most?
- Áthelyezést kérvényezett.
- Hová?
- Az USA-ba, Las Vegas-ba. 
- Foglaltasson nekem egy jegyet, minél előbb! - kérem és felkapom a hatalmas mappát, meghajolok és már rohanok is ki. A siker első jeleitől annyira felvillanyozódtam, hogy egyből neki látok az akta átolvasásának.

*Cho Hee*
Fogtam az aktáját és a kanapéra leülve elkezdtem átolvasni. Egyből megakadt a szemem a becenevén.
- L? Mint a Death Note-os L? Mi ez? Azt hittem, az ügynökök komolyabbak. Mondjuk mit várjon az ember egy 23 évestől?
A fél éjszakán keresztül olvasom az adatait, a végére már elhiszem, hogy én többet tudok róla, mint ő saját magáról. Lecsukom a szemem, és mély álomba merültem, ami csak egyet jelenthetett. A következő pár órában rémálmom lesz.
Nálam két féle alvás létezik, az egyiknél félig fent vagyok, hallom és érzékelem is a külvilágot, ez a majdnem mindig állapotba tartozik... Azonban a másik néha előjön és hozza vele a rossz álmot is. Ilyenkor mélyen alszom, és a tudatom legmélyebb félelmei törnek a felszínre... Vagyis csak egy. Mert nekem csak egy álmom van, de az mindig, pontosan ugyanúgy történik.
Sötét pincében vagyok. Az a kevéske fény, ami beszűrődik, a falon lévő pici ablakból jön. Dohos, áporodott szag terjeng mindenhol, mintha már évek óta nem szellőztettek volna. Nyílik az ajtó. Nem kapom fel a fejemet, nem érdekel ki jött, nem nézek oda. A térdemet bámulom. A hosszú csőnadrágom a térdénél szétszakadt, rojtok lógnak csupasz lábamra. Két férfi sétál elém. Az egyiknél fegyver van, amit most kibiztosít. Nem nyelek nagyot, nem pánikolok. A pisztoly elrettentésként van itt, hogy megtörjek és bevalljak mindent.
- Na, szépségem! Csiripelsz nekünk, vagy továbbra is néma maradsz? - kérdezi a pisztoly nélküli. Ő a főnök...
- Úgy nézek ki, mint egy madár? - vonom fel a szemöldököm és már be is harapom a számat. Mindig ezt kérdezem, és ő mindig ütéssel felel. Ez most sem volt másképp. Akkora pofont ad, hogy felborulok a székkel együtt. Hallom, hogy jön még valaki, aki elém sétál. Az arcát nem látom, csak azt, ahogy felemeli a pisztolyát. A következő pillanatban képkocka váltás van. Most a gúnyos mosolyra húzódó száját látom. Aztán elsüti a fegyvert.
Hirtelen felülök, folyik rólam a víz. Rájövök, hogy nem az álmom ért véget, csak csörög a telefonom, így utánanyúlok.
- Mondd!
- Van egy jó, és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? 
- A lényeget!
- A jó hír, hogy Vegas-ból éppen most megy el a főrendőr tiszt, szóval lesz egy kis fejetlenség.
 - Oké - nyugtázom ennyivel.
- A rossz hír, hogy az emberünk, aki beépült a rendőrökhöz, lebukott, és most őt keresik. Myung Soo szagot fogott. Valaki köpött, az biztos.
- Mennyit?
- Nem sokat.
- Se Joon, az istenért. Mennyit?
- Találtak bent egy cetlit, amire azt írta, hogy elég nagy az eltereléshez, de nem nagy veszteség.
- Nem sokat?! - üvöltöttem el magam. - Találd meg a besúgót, a kamurendőrt pedig azonnal tüntesd el!
- Nyírjam ki?
- Nekem mindegy, csak ne zavarjon többet!
- De máshova kell mennem!
- Old meg! Én Vegas-ba megyek - jelentem ki, majd bontom a vonalat. Kim Myung Soo, ha ebből nem jössz rá, akkor egy idióta vagy! Bárcsak az lennél!