Epilógus

*fél évvel később*
- Mi Cha! – hangzott fel Sung Min éles hangja.
- Mindjárt kész vagyok. – hazudtam, hiszen még mindig a megfelelő melltartó után kutattam.
- Fél órája ezt mondod. El fogunk késni!
- Mert fél óráig tartott előkotorni ezt a bugyit – dörmögtem, majd hangosabban
hozzátettem - Dehogyis! – kiáltottam vissza. Egy rendezvényre voltunk hivatalosak, amin megünnepeltük az Eun Hyuk-al játszott sorozatot, ami hatalmas siker lett, és az én első filmem premierjét.
Eun Hyukkal megbeszéltük a dolgokat hatszemközt, mert Sung Min ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen, főként, hogy mindenkinek a tudomására hozza, hogy együtt vagyunk. A lényeg, hogy Eun Hyuk-al megmaradtunk barátoknak, de ennyi.
- Jó. Tudod, mit? Bemegyek, és nem érdekel, hogy vagy, elindulunk – hallottam hangját, majd pár pillanattal később kivágódott az ajtó. Ott álltam előtte egy falatnyi bugyiban. Hiába, Sung Min olyan alaposan végigmért, hogy kénytelen voltam elfordulni. Végre megtaláltam a szekrényem legalján azt a melltartót, amit csak különleges alkalmakkor viselek, és már éppen magamra akartam venni, mikor egy erős kar fonódott a derekam köré. Finom csókokkal borította el a nyakamat, miközben másik kezével mellkasomon simított végig.
- Azt hittem, sietnünk kell – sóhajtottam.
- Kit érdekel az a szar? – kérdezte, majd szembefordított magával és szorosan magához vont. Ajkával puszikkal halmozott el, mielőtt rátalált volna a számra, és még szorosabban tartott magához. Kézségesen simultam ölelésébe és beletúrtam puha hajába, ami ismét barna volt. A vöröset is imádtam, de nekem ez jön be igazán. Hiszen így találkoztunk.
Két kezét lejjebb csúsztatta egészen a fenekemig, majd felemelt és az ágyra fektetett. Levette zakóját, nyakkendőjét és az ingét, és mindet szépen leterítette a székre, vigyázva, nehogy összegyűrődjön.
Felöltözve se volt semmi, de így…
- Min mosolyogsz? – kérdezte, miközben levette a nadrágját is. Ó, te jó ég! Hogy lehet ilyen szexi? Az elmúlt fél évben nagyon keményen edzett és ez meg is látszott rajta. Továbbra is vékony volt, csak izmos. Nagyon – nagyon izmos. Sung Min visszamászott fölém, és lehelet finom puszit adott a köldökömre, aztán végig, egyre feljebb, egészen a számig.
- Feleségül akarlak venni! – suttogta a számra, mire teljesen lefagytam.
- Hogy?
- Jól hallottad! Feleségül akarlak venni! Azt akarom, hogy csak az enyém legyél! Hogy ne tudjunk egy veszekedés miatt szakítani! Kellesz nekem! – nézett mélyen a szemembe – Tudom, hogy ez nagyon nyálas, de komolyan gondolom!
- Minden rendben – mosolyogtam rá és közelebb hajoltam, hogy megcsókoljam – És tudod, miért? – kérdeztem vigyorogva, de a fiú csak rázta a fejét – Mert nekem mondtad!
- Akkor… Lee Mi Cha, hozzám jössz feleségül?
- Igen – vágtam rá amilyen gyorsan csak tudtam és hevesen megcsókoltam, amit ő ellentmondás nélkül viszonozott. Végig simítottam a hátán és elégedetten vettem észre, hogy libabőrös lett tőle. Sung Min az oldalamon tartotta egyik kezét, másikkal a nehezen megtalált bugyimat tolta le.
 Hm… Aznap eléggé elkéstünk, de teljesen megérte. Menyasszony lettem. Én! Aki árvaházban nőtt fel! És ha ez még nem lenne elég, annak a férfinak vagyok a menyasszonya, akit a legjobban szeretek a világon. 

Éééés vége

13. rész
,,Ígérem"

 * 1 héttel később *

- Nem! Nem, nem és nem! - kiabálta a rendező - Eun Hyuk!
- Igen? - kérdezte a fiú ártatlanul, amitől akaratlanul is elmosolyodtam.
- Miért csinálod ezt velem? Hm? Miért?
- Hát én, ööö... Nem tudom rendesen átélni a helyzetet - -felelte pár pillanatnyi szünet után.
- Soha nem csókoltál meg lányt? - kerekedett ki a szeme. Erre a kérdésre már hangosan akartam nevetni, ugyanis Eun Hyuk maga mondta, hogy nem kispályás.
- Nem... Úgy értem...
- Csak nem olyan a viszonyunk - segítettem ki a gyöngyöző homlokú fiút - Mivel barátok vagyunk, nehéz elképzelni ezt a dolgot.
- De édesem! Ez egy sorozat! Senki nem várja el, hogy házasodjatok össze a sorozat után!
- Tudom, de nekem is nehezemre esik, egy ilyen hangulatot teremteni, és ettől feszült leszek - hazudtam, hiszen nekem nem volt bajom ezzel a jelenettel, de úgy gondoltam, inkább segítek neki, mintsem, hogy újabb fejmosást kapjon.
- Jól van, akkor legyen a következő. Mivel már úgy is késő van, menjetek el kettesben valahova, így kicsit jobban összeszoktok, aztán holnap felvesszük a jelenetet. Jó?
- Tökéletes! - feleltem boldogan és vigyorogva a fúba karoltam, hogy elrángassam onnan. Elindultunk a helyszíntől és mikor már kellő távolságba értünk, kíváncsian néztem rá.
- Szóval? Mi az igazi ok?
Értetlenül rázta a fejét, mint aki magát a kérdést sem érti, mire kicsit erősebben szorítottam.
- Áá, jó, jó. Elmondom, csak ne szoríts! - megvárta, míg enyhül a szorításom, akkor vett egy mély levegőt és a földre szegezte tekintetét - Tudod én egy kicsit régimódi vagyok... Nem kamerák előtt szeretnék először megcsókolni egy lányt.
- Á, értem - bólogattam - Akkor... Hova megyünk randizni?
- Randi?
- Persze! Nem gondoltad, hogy csak úgy hagyom, hogy megcsókolj, ugye? - kérdeztem tetetett felháborodással.
- Nem. Dehogy gondoltam - nevetett fel.
-Akkor jó! Szóval? Hova megyünk?
- Hozzám - húzta ki magát magabiztosan.
- Első randin? Máris magadhoz viszel? Nem túl gyors ez a tempó? Pff... Még hogy régimódi - motyogtam alig hallhatóan, de ő csak mosolygott. Mikor felnéztem és észrevette a duzzogó fejemet, még szélesebb lett a mosolya, és valami belenyilallt a szívembe. Nem olyan érzés volt, mint mikor Sung Min-nal vagyok, ez teljesen más volt...
- Na és hogy áll a helyzet Sung Min-nal?- kérdezte jóval később, mikor már a kocsijában ültünk.
- Hjaj... Hiszen tudod.
- Nem változott semmi?
- Dehogy változott - sóhajtottam fel reménytelenül - Nem értem, miért érdekel még mindig... Na jó, tudom. Ő volt az első. Minden szempontból és nem hiszem, hogy tudná valaki helyettesíteni.
- Ez nem olyan biztos - felelte némi töprengés után - Figyelj, tudom milyen az első szerelem. Én is azt hittem, hogy senki nem tudja őt pótolni, de aztán jött egy másik lány, aztán egy másik, és egy újabb és...
- Oké, vettem. Sok csajod volt.
- Igen... A lényeg, hogy lehet pótolni az első szerelmet.
- Ó - tátottam el a számat - A nagy és bölcs ahjussi!
- Megint kezded? - ráncolta homlokát, amitől nagyon hasonlított egy duzzogó kisgyerekre.
- Hé, ezekkel a lányoknak is előadtad a bölcs ahjussit?
- Ezt csak neked tartogattam! - nevetett fel és összeborzolta a hajamat, amire normál esetben ugrottam volna, de most jól esett. Lehet pótolni az első szerelmet? Annyira röhejesen hangzik, de ahogy ránéztem Eun Hyuk-ra görcsbe rándult a gyomrom.
A kocsi felhajtott a garázsba, én meg csak ámuldoztam a kivilágított kerttől.
- Ez olyan szép!
- Hát igen... Hé, tudod, mi szép még?
- Micsoda?
- A villanyszámla - felelte halál komoly arccal, belőlem meg kiszakadt a röhögés.
- Ugyan már! Fogadjunk, meg se kottyan kifizetni! - hunyorogtam rá, mintha így átlátnék rajta, és tudnám minden titkát. Eun Hyuk szokásához híven csak mosolygott, amitől megfordult a fejemben, hogy rászóljak ne vigyorogjon annyit, de végül nem tettem. Ilyenkor jó lenne, ha tényleg átlátnék rajta, mert akkor tudnám, mire gondol.
Eun Hyuk ahelyett, hogy a nappaliba vezetett volna egy kisebb szobába nyitott be. Mármint az Eun Hyuk - féle kisebb szobába. Kíváncsian dugtam be a fejem, aztán mint általában ebben a házban, eltátottam a szám hatalmas zongorát látva.
- Daebak! Hát ez gyönyörű! Tudsz rajta játszani? - mutattam a helység közepén terpeszkedő szépségre. A fiú csak bólintott, majd a zongorához lépett és végig simított rajta.
- Játsszak neked valamit? - vonta fel a szemöldökét, mire ismét leesett az állam, de azért hevesen bólogattam egészen addig, míg Eun Hyuk le nem ült. Azt vártam volna, hogy a hatalmas ujjaival durván fogja püfölni a billentyűket, de a következő pillanatban a lélegzetem is elakadt. Eun Hyuk ujjai a fehér billentyűkön enyhén, szinte már simogatva játszottak és a lehető legszelídebb hang szökött ki a zongorából. Hitetlenül néztem rá, keresve a tekintetét, de csak a csukott szemét, hosszú szempilláit láttam, ahogy kisimult az arca, a vonásai annyira megenyhültek, hogy most egyáltalán nem látszott meg a kora. Olyan gyengéden játszott a billentyűkön, hogy szinte azt kívántam, bár én lennék ez a zongora, hogy velem legyen valaki ilyen. De volt még valami, ami egyből feltűnt. A játéka nagyon pontos volt, egyszer sem késett, nem remegett meg, nem ütött félre, olyan volt, akár egy profi. Biztos, rengeteget gyakorolhatott, ha ilyen jó.
És a dal választása... Tökéletes. Egyszerűen tökéletes. Nincs jobb szó, amivel le tudtam volna írni.
Éreztem, hogy lecsordul egy könnycsepp az arcomon, és a szívem is hevesen kezdett dobogni, mintha futottam volna. A zene elcsöndesült, amiből arra következtettem, hogy véget ért a csoda.
- Miért sírsz? - kérdezte, ahogy hátra fordult.
-Mert ez gyönyörű volt - ültem le mellé. Eun Hyuk rám nézett és ismét csak mosolygott, azzal a mindent tudó mosolyával, de most úgy éreztem, nem maradhat titokban a gondolata.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy milyen gyönyörű vagy - suttogta alig hallhatóan.
- És ezért mosolyogsz? - kérdeztem figyelmen kívül hagyva a torkomban dobogó szívemet.
- Meg azért, mert itt vagy velem, és ez nagyon jó érzés - hajolt kicsit közelebb hozzám.
- Ez a szám - ijedtem meg és inkább a zongorát kezdtem pásztázni - Gyönyörű volt!
- Megtanítsam? - döntötte félre a fejét.
- Lehet? - kérdeztem meglepetten, mire nevetve összeborzolta a hajamat - Hé! - kiáltottam rá megjátszott felháborodással.
- Gyere, harcos pandám! - húzott maga mellé. Már épp rá akartam kérdezni, hogy honnan jött ez a szokatlan becenév, mikor lenyomott pár billentyűt - Most próbáld te! - javasolta kedvesen.
- Oké - bólintottam, majd megpróbáltam ugyanazokat a hangokat lenyomni. Az eredmény siralmas lett.
- Várj, segítek! - mondta és gyorsan rátette a kezét az enyémre. Kissé ledermedtem, a szívem kihagyott párat, mire feleszméltem és hagytam, hogy Eun Hyuk a kezével vezessen - A hangok már jók. Most már csak az ütem kell - magyarázta miközben közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre tudja venni az ujjainkat. És ekkor megéreztem a szívverését, mivel mellkasát vállamhoz döntötte, olyan hevesen vert, félő volt, hogy elájul. Az aggodalom mellett éreztem, hogy elönt a megkönnyebbülés, nem csak én érzek így. Óvatosan ránéztem, mire ő is rám nézett. Teljesen lefagytunk és hosszú másodperceken keresztül csak néztük egymást. Aztán teljesen egyszerre mozdultunk a másik szája felé. Nem voltak kamerák, nem volt stressz.
Éreztem, ahogy a nyelve utat tört a számba és végig simít a szájpadlásomon. Kislányosan mosolyra húztam a szám, mivel csikizett. Hamar kiderült, hogy ez a fajta "póz", nem túl előnyös, ezért az ölébe húzott, én pedig átlendítettem felette a lábam, hogy lovaglópózban tudjak ülni rajta. Úgy tűnt, ez a felállás kényelmesebb, így hagytam, hogy végig simítson a hátamon. Bizseregni kezdett a bőröm, ott ahol hozzám ért, miközben még mindig a számat ostromolta. Minden egyes csókjánál újra éreztem a szúrásokat a szívem környékén, mire meg kellett kapaszkodnom a karjában, nehogy leessek az öléből. Izmos karjába kapaszkodva, eszembe jutott a próbafülkében látott csoda, és kedvem lett közelebbről is szemügyre venni, ezért kitapogattam pólója alját, majd egy gyors mozdulattal lerántottam róla. Azt vártam, hogy ellenkezni fog, esetleg felháborodik, de ehelyett, csak elégedettnek tűnt, mint aki csak erre várt. Kezemet lassan mellkasára tettem, mintha attól félnék, hogy megéget. Mondjuk ebben volt valami, mert a hevesen emelkedő mellkas tényleg nagyon forró volt. Beharaptam az alsó ajkam, mikor észrevettem, hogy tenyerem alatt megfeszülnek az izmai. Ahogy felnéztem láttam, hogy Eun Hyuk vágyakozva nézi a szám, mire előre hajoltam, hogy megadjam neki, amire vágyik. Egyik kezemmel a hajába túrtam és megpróbáltam közelebb húzni magamhoz, másik kezemmel még mindig a felsőtestét simogattam. Mikor ajka levándorolt a nyakamra, kissé felnyögtem, amitől teljesen elvesztette a fejét, és combom alá nyúlva felemelt, és ráültetett a zongorára. Egy pillanatra sem szakadt el tőlem a szája, még szerencsétlen hangszerrel sem foglalkozott, ami szinte visító hangon csendült fel. Lassan végigdöntött a zongorán és beállt a két lábam közé.
Minden olyan tökéletes... lett volna, ha egy vörös hajú fiú nem úszott volna be a fejembe. Hirtelen a beköltözésünk éjszakája villant be, majd az az este, mikor kiderült, hogy bekerült, a vásárlásunk, amikor bemászott mellém a kádba, amikor rosszat álmodtam, és ő segített... És ekkor jöttem rá, hogy nem lehet őt pótolni. Őt nem...
Teljesen lefagytam, amit Eun Hyuk is egyből észrevett. Döbbenten nézett rám, aztán gyorsan ellépett előlem és a pólója után nyúlt.
- Sajnálom - temettem kezembe az arcom még mindig a zongorán ülve.
- Nem. Én kérek bocsánatot. Elszaladt velem a ló. Ne haragudj!
- Az én hibám. Ha nem vettem volna le rólad a pólót - pirultam el. Ezzel már ő sem ellenkezett, hiszen igazam volt. Bár nem akartam, teljes zöld lámpát adtam neki. Most meg nyilván olyan csajnak hisz, aki csak húzza a fiúk agyát. Szuper.
- Igazából nem vagyok ilyen lány - mentegetőztem.
- Tudom - mosolygott rám kedvesen, és immár pólóban elém sétált, hogy finoman megcsókoljon. De ez a csók... Semmi. Azt vártam, hogy térdremegtető lesz, szikra, tűzijáték, akármi. De semmi nem történt. És undorodtam magamtól, pedig tudtam, hogy nem csaltam meg Sung Min-t, mégis szörnyen éreztem magam. De ha tényleg nem tudtam még tovább lépni, akkor mi a franc volt ez az előbb?
- Hazavigyelek? - kérdezte, mikor kisimított egy tincset az arcomból.
- Nem, nem kell. Taxival megyek - jelentettem ki határozottan. Azt hiszem, nem erre a válaszra számított, de a jelen pillanatban az ő lelki állapota izgat a legkevésbé. Tíz perc múlva értem is jött egy taxi, amit Eun Hyuk fizetett ki, holott mondtam neki, hogy nem kell. A taxiban a hideg üvegnek nyomtam a homlokomat, így próbáltam egy kicsit lehiggadni.

*másnap*

- Éééés ennyi! - kiáltotta a rendező. Végre megcsináltuk a csókjelenetet, ami annyit jelentett, hogy mehettünk haza - Látszik, hogy tényleg sikerült összébbrázódnotok. Eun Hyuk arckifejezése teljesen megváltozott. Látszott rajta a szeretet! - kiáltott fel vidáman, mire nevetve meghajoltunk és mormogtunk egy "köszönöm"-öt. Visszaöltöztünk az utcai ruhánkba, majd a lépcsőn sétáltunk le.
- Nincs kedved eljönni velem egy cukrászdába? - mosolygott le rám Eun Hyuk.
- Nem tudom... Nem úgy vettem észre, hogy a környéken van cukrászda.
- Itt nincs is, viszont a plázában van - mutatott el az utca végében lévő szebb napokat is megélt épület felé. Megadóan sóhajtottam és hagytam, hogy húzzon az épület ajtajáig. Bent megkerestük a cukrászdát, majd rendeltünk. Leültünk az üvegfal elé és miközben beszélgettünk, nagyot kortyoltam a karamellás cappuccino-ból, de ahelyett, hogy a számba folyt volna, egy része az ajkam fölött ragadt. Tekintetemmel azonnal szalvéta után kutattam, miután szám elé rántottam a kezem. Az asztalon nem volt semmi, amivel letörölhettem volna a karamellát, ezért Eun Hyuk felé fordultam.
- Van egy zsebkendőd?
- Minek az ide? - hajolt át az asztal felett, és elhúzta a kezem, majd először a szám fölött csókolta le a habot, aztán a számról is letakarította az, akkorra már nem létező maszatot. Pár pillanatig csak pislogtam, aztán elhúzódtam tőle.
- Ne haragudj, de nekem ez nem megy! - álltam fel és rá se nézve kiszaladtam a boltból. Nem jutottam messzire, mikor egy kéz ragadta meg a csuklómat és rántott vissza.
- Mi Cha! Minden  rendben? - kérdezte idegesen. Hangjától lefagytam. Tényleg lehetséges, hogy ő az? Felnéztem rá és tátva maradt a szám. Tényleg ő volt. A fiú, akit szeretek. Az egyetlen.
Annyi mindent akartam neki mondani, de hirtelen csak annyi történt, hogy elsírtam magam. Ekkor lépett ki az ajtón Eun Hyuk, aki valószínűleg rendezte a számlát.
Sung Min elengedett, mielőtt a fiú felé kezdett lépkedni sűrűn káromkodva.
- Mit csináltál vele? - kérdezte és ökölbe szorított kezét meglendítette, így eltalálta Eun Hyuk-ot. Automatikusan a szám elé kaptam a kezem, megfeledkezve a könnyáztatta arcomról, és csak pislogni tudtam. Eun Hyuk megdörzsölte az állkapcsát és vészjóslóan nézett Sung Min-ra.
- Semmi közöd hozzá - köpte ki a szavakat, mintha egy féreghez beszélne. Ez meg is hozta az eredményt, Sung Min ökle másodszor is lecsapott.
- Mit műveltél vele, te ****?! - ordibálta, hogy már kezdtek felénk pislogni az emberek.
- Ha ennyire tudni karod - mondta és közelebb lépve hozzá, behúzott egyet a gyomrába - Még akkor sincs hozzá közöd.
Láttam, hogy Sung Min feje eltorzul, szeme elsötétül, így gyorsan rácsimpaszkodtam a karjára.
- Ne! kérlek! - kerestem tekintetét, de a fiú éppen arra készült, hogy lesöpörjön magáról - Sung Min - estem kétségbe, mire végre rám nézett, ezért gyorsan kihasználtam a helyzetet - Ne csináld, kérlek! Kérlek! - könyörögtem, mire végre bólintott és ellépett Eun Hyuk-tól.
- Menjünk haza! - kértem, mire ismét bólintott és rákulcsolta ujjait az enyémekre, hogy úgy menjünk. Abban a pillanatban nem volt időm örömtáncot  járni, hanem sietősen lépkedtem a még mindig ideges fiú mellett. Kocsijához vezetett, majd kinyitotta az ajtót.
- Szállj be! - biccentett az ülés felé. Eszem ágában sem volt vitatkozni vele, ezért szó nélkül pattantam be a kocsijába. Sung Min becsapta az ajtaját, majd megkerülte a kocsit és ő is beszállt.
- Sung Min... - kezdtem óvatosan - Biztos, hogy rendben van, ha így vezetsz? - kérdeztem, mire jutalmul kaptam egy mérges pillantást. Ajkamat harapdálva állapítottam meg, hogy jobb ha most csöndben maradok.Az ablakon kifelé bámulva igyekeztem nem azzal törődni, hogy milyen gyorsan megyünk. A sebességkorlát jócskán túllépése miatt, hamarabb hazaértünk. Jóval hamarabb...
Sung Min kiszállt a kocsiból, így én is követtem. Csak mikor már beértünk és ő a konyhába ment, tűnt fel, hogy véres a keze.
- Mi történt? - kérdeztem és igyekeztem mellélépve jobban megnézni a kezét, amit a víz alá tartott.
- Semmi - morogta és kicsit odébb fordult, hogy ne lássam.
- Sung Min...
- Nézd Mi Cha, nem történt semmi. Oké?
- Nem, nem oké. A semmitől lett véres a kezed?
- Mi Cha - nézett rám fáradtan.
- Nem - tettem csípőre a kezemet - Mi történt?
- Kikészítesz - sóhajtotta, majd lehajtotta a fejét - Mikor behúztam neki a foga végig szántotta a kezemet.
- Mutasd! - nyújtottam felé a kezem.
- Mi Cha - nyögött fel.
- Choi Sung Min! - visítottam. Sung Min ismét sóhajtott, aztán esetlenül a kezembe dobta a kezét.
- Hű! Jó erős fogai vannak! - csodálkoztam, miközben a több mint 4 centis sebet néztem.
- Biztos láttad már belülről is - húzta el a kezét. Makacsul visszahúztam és inkább hallgattam.
- Ezt le kell fertőtleníteni. Nézd! - mutattam a seb belsejébe - Már most koszos... Várj egy kicsit - mondtam és a kanapéra mutattam, hogy várjon meg ott. Sung Min engedelmesen a kanpéra ült, én pedig a fürdőszobába rohantam fertőtlenítőért és sebkötöző gézért. Mikor visszaértem leguggoltam a fiú elé, hogy leápoljam a kezét. Éreztem, hogy néz, szinte kilyuggatta a koponyámat.
- Kész - jelentettem ki, kis mosollyal, mikor felnéztem. Sung Min a másik kezével megérintette az arcomat. Alig volt érezhető, mégis sokkal jobban esett, mint bármi más az utóbbi 3 hónapban. Olyan jó érzés volt, és az is, ahogy ott ült előttem, ahogy nézett, azokkal a gyönyörű szemeivel, amiktől egyből beleszerettem, már a legelső találkozásunknál. Felszakadt bennem valami, az emlék és a finom érintés hatására, éreztem, hogy végig folyik egy könnycsepp az arcomon.
Sung Min szeme kissé elkerekedett, amitől tudtam, hogy meglepődik, de egyből utána letörölte a könnyemet.
- Mondtam már... Utálom látni, ahogy sírsz - suttogta. Csak ennyit mondott és én tudtam, hogy nem csak én szeretem még. Az érzés kölcsönös. Mosolyogva előrehajolt, hogy finoman megcsókoljon. Ajkát olyan puhán érintette a számhoz, mint az első csókunknál. Pont ugyanolyan volt. Ugyanolyan jó, ugyanolyan finom. És pont ugyanolyan érzéseket váltott ki belőlem. Ha addig nem lettem volna biztos, akkor most már igen, Eun Hyuk tévedett. Nem számít, ki jön, vagy hányan jönnek, az se, hogy mennyire próbálkozunk... az első szerelmet csakis egyszer élhetjük át, egy emberrel.
Sung Min kicsit eltávolodott, amit sajnálkozva vettem észre, de egyből elszállt, mikor észrevettem a szemében tükröződő boldogságot. Nem volt szükség felesleges szavakra. Csak ő kellet, meg én. És ahogy néztük egymást, tudtuk, hogy minden rendben van. Minden.
- Csak ígérd meg, hogy nem hagysz el! - vált komorrá Sung Min arca.
- Ígérem - mosolyogtam rá.
- Szeretlek, Mi Cha!
- Én is szeretlek Sung Min! - hajoltam vissza szájához, hogy megpecsételjük az ígéretemet és a kapcsolatunk újra kezdését... Nem is. A folytatását. Mert mindent ott folytattunk, ahol 3 gyötrelmes hónappal korábban abbahagytunk.