Ok Taec Yeon-2PM
Why is this good for you?
2.rész

 - Mi? - dadogja esetlenül, de ahelyett, hogy válaszolnék, csak megfordulok és amilyen gyorsan csak tudok a magassarkú miatt, elindulok a kijárat felé. - Soon Yi! - kiált utánam, majd valószínűleg felém veti magát, mert a következő pillanatban egy kéz ragadja meg a csuklóm.
- Mit akarsz? - vonom fel a szemöldököm, miután visszarántott.
- Ez most komoly? - vonja fel a saját szemöldökét. Oldalra billentem a fejem, jelezve, hogy nem értem mire gondol. - Nem vagyok egy követelőző férfi, de...
- De? - nézek rá szúrós szemekkel - Azt hiszem, jogomban áll eldönteni, hogy mit szeretnék és mit nem. 
- És ezt nem szeretnéd? - mutat először rám, aztán magára.
- Ne viccelj - mosolygok gúnyosan.- Még csak a nevedet se tudom.
- Ha jól emlékszem, te nem akartad tudni, Hercegnő... Vagy azóta megváltozott a véleményed?
- Óóó, ne reménykedj. 
- Ugyan már. Miért játszod ezt a szerepet? - fogja meg a kezem és közel húz magához.
- Milyen szerepet? - hangom a mondat végére megremeg, de reménykedem, hogy nem hallotta a zene miatt.
- Biztos, furcsa lehet ezt hallani, de igazából nem vagy hercegnő.
- Te beteg vagy. De ezt biztos, sokat hallod.
A férfi őszintén felnevet, amitől apró ráncok jelennek meg a szeme sarkánál és olyan gödrök az arcán, amiket szívesen megcsókolnék.
- Tetszik a humorod, bár egy kicsit nyers.
Megforgatom a szemem, kitépem a csuklóm a szorításából és a kijárat felé lépdelek. Kikérem a kabátomat és csak akkor bújok bele, amikor már a kapuhoz érek. A hideg levegő olyan erősen csap meg, mintha arcon vágott volna valaki. Összefonom magam előtt a karom és igyekszem gyorsan lépkedni, miközben fejemben még mindig a báros fiú jár. Megállok a járda szélén és várom, hogy zöldre váltson a lámpa. Elkezdem kapirgálni a körömlakkot, és elégedett vagyok, mikor sikerül egy nagyobb darab vörös lakkot leszednem.
 - Ez kár volt - jön mellőlem a hang, mire ijedten kapom oda a fejem. - Tetszik ez a szín.
Elkerekedik a szemem, amint felismerem a férfit és hitetlenkedve rázom a fejem.
- Most még jobban le akarom szedni - morgom, hogy bosszantsam, de csak annyit érek el, hogy játékosan a szívére teszi a kezét és úgy tesz, mintha világfájdalmat élne át.
- Most megsebeztél!
- Ez van. Ne kövess! - vetem oda a vállam fölött, mikor zöldre vált a lámpa. A fejemben megveregetem a vállam, amiért sikerült közönyös hangon mondanom és már széles mosolyra húzódna a szám, mikor észreveszem a szemem sarkából, hogy alig pár lépésre mögöttem lépdel a báros. Olyan gyorsan fordulok meg, hogy majdnem elveszítem az egyensúlyom és azzal a szemmel nézek rá, amit akkor szoktam elővenni, ha valakit piszkosul meg akarok ijeszteni.
- Nem voltam világos? - sziszegem ingerülten.
- Nyugodj meg, Hercegnő.  Én is erre fele lakom.
- Na persze - horkantom és megfordulok, hogy tovább menjek, de a következő pillanatban egy halk roppanást hallok, majd eldőlök, mint egy zsák krumpli. Felülök és szemügyre veszem a meztelen lábamat és a 10 centis magassarkút, aminek a fele két macskakő közé szorult.
- Jól vagy, Hercegnő? - guggol mellém és óvatosan megfogja a lábam - Hercegnő, kibicsaklott a bokád.
Döbbenten meredek magam elé és azon gondolkozom, hogy ragadhatott bele a cipőm úgy, hogy észre sem vettem. Már csak arra eszmélek fel, hogy a férfi az ölembe rakja a cipőmet és felemel, mintha egy tollpihe lennék. Kicsit feljebb dob, mire automatikusan a nyaka köré fonom a karomat és közel húzódom hozzá. Már egy ideje néma csöndben megyünk, mire végre sikerül megszólalnom.
- De hogy nem vettem észre? - kérdezem a férfitól, mintha ő tudná a választ.
- Biztos lefoglalt, hogy ilyen jól nézek ki.
- Ha nem vinnél, most tutira behúznék neked...
- Csak óvatosan, Hercegnő! Még eltöröd a csuklódat.
- Szemét - sziszegem alig hallhatóan, de mosolyából ítélve hallotta.
- Merre menjek, Hercegnő?
- Muszáj így hívnod? Tudod, van nevem is... - mutatok a megfelelő irányba.
- Ok Taec Yeon - böki ki egy kis idő után.
- Mi?
- A nevem Ok Taec Yeon...
- És? Nem akartam tudni.
- Dehogynem akartad. A telefonszámomat is akarod.
- Álomvilágban élsz, Szépfiú.
Taec Yeon felnevet a megnevezés miatt, mire érzem, hogy oldalamnál megkeményedik a hasa. Hmmm... Tényleg, egy pillanatra elfelejtettem, hogy milyen izmos. Reszketeg sóhajt veszek és igyekszem nem gondolni a testre, ami szorosan hozzám préselődik.
- Szóval Ok Taec Yeon... Elég szokatlan név.
- Furcsább, mint a Soon Yi? - vonja fel szemöldökét. 
- Én azt mondtam, hogy szokatlan, nem azt, hogy furcsa.
- A kettő ugyanaz, nem?
- Nem. Ha a kettő ugyanazt jelentené, akkor nem lenne szükség két szóra - magyarázom, majd felpillantva rá észreveszem, értetlen tekintetét. Hát persze, a legtöbb ember ilyen lesz, ha egyszer belekezdek a kiselőadásomba. De nem volt mit tenni, már elkezdtem, hát be is kell fejeznem - Vegyünk egy példát? Mondjuk az szokatlan, hogy egy férfi meg akar csókolni egy nőt, holott semmit nem tud róla. Az viszont furcsa, hogy egy vadidegen pasi hazacipel a karjában valakit - magyarázom vigyorogva.
- Á, szóval szokatlan az, hogy segítek és furcsa, hogy meg se köszönöd... 
Elégedetten vigyorog rám, és nagyon nehezen állom meg, hogy ne lökjem el magamtól.
- Tudod mit? Inkább tegyél le.
- Hercegnő, nyugodj meg. Hazaviszlek, aztán elmegyek.
- De nem akarok még hazamenni. Inkább egy másik klubba.
- Egy másikba? Hercegnő, szerintem ez nagyon nem jó ötlet.
- És ugyan miért nem? - forgatom szemem.
- Először is, kiment a bokád. Nincs váltó cipőd és eleve feldagadt a bokád. Szerintem ráállni sem tudsz, nemhogy magassarkúban parádézz. Másodszor, erősen kétlem, hogy még több alkoholra lenne szükséged.
Hátravetett fejjel nevetek fel. Csak később jut eszembe, hogy ebben a szituációban eléggé hasonlítunk egy boldog párhoz...
- Idefigyelj, Szépfiú! Elismerem, hogy valóban kiment a bokám, de ez nem akadályoz meg abban, hogy felvegyem azt a cipőt és végig táncoljak benne egy éjszakát. Én magassarkúval a lábamon születtem. Másodszor azon a poháron kívül, amit az ölembe öntöttél, nem ittam semmit. Még. Szóval van két választásod. Vagy leteszel és utamra engedsz, vagy elviszel egy másik bárba. 
Felvonom a szemöldököm, hogy döntsön, de ő csak meredten bámul maga elé.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Oké, akkor tegyél le, és menj haza. Én meg keresek egy másik bárt.
Még mindig szorosan tart, és nem néz a szemembe, csak előre. Az utat figyeli, és már éppen feladom, hogy válaszoljon, mikor megszólal:
- Milyen klubba akarsz menni?
- Ahol lehet táncolni!
- Tényleg nem fogod feladni, hogy tönkre tedd a lábad?
- Ma este még nem.
Nagyot sóhajt, mire pont úgy érzem magam, mint kicsinek, amikor anyukámat fárasztottam, és ő sóhajtott fel ugyanígy.Visszanyelem a feltörekvő dühömet és inkább csak "élvezem az utazást".
Amikor alig tíz perccel később elmegyünk egy szebb napokat is megélt bár mellett, dühösen nézek rá.
- Ez miért nem volt jó?
- Figyelj, Hercegnő! A te dolgod, ha tönkre akarod tenni a lábad, azt viszont most kijelentem, hogy nem teszem be a lábam egy ilyen leprafészekbe.
- Milyen leprafészek? Voltál már bent egyáltalán?
- Nem. És neked is azt ajánlom, hogy kerüld el!
- Nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem!
- Ha az apád lennék, most otthon ülnél egy könyvvel a kezedben és teát iszogatnál, ahelyett, hogy vadidegen srácoknak hagyod, hogy fogdossanak.
- Hé, az, hogy hagyom hogy cipelj, nem egyenlő a fogdosással!
- Ki beszélt itt rólam?
- Miért? Akkor kiről van szó?
- Arról a szerencsétlenségről, akivel táncoltál a bárban.
- Ó, hogy Merevedés? - nevetek fel - Ha jól emlékszem, te nevettél akkor rajtam, szóval hagyjál a szentbeszéddel!
- Ez nem szentbeszéd...
- Már előre féltem a lányodat.... És különben is, mikor tértünk át a tegezésre?
- Miért? Zavar?
- Hogy őszinte legyek, igen. Szóval kérem, ne tegezzen!
- Ahogy akarja, Hercegnő!
Észre sem vettem, hogy a nagy eszmecserénkben beértünk egy elegáns bárba. Lerak a hideg padlóra és kezét nyújtja, hogy megtámasszon, míg felveszem a cipőmet.
- Na? Hogy tetszik ez a hely? Ugye, hogy szebb. Ismerje csak el!
- Igaza van, ez valóban szebb... Akkor, köszönöm, hogy elhozott. A további szép estét! - köszönök egy apró biccentéssel és elegánsan megfordulok, hogy a csípőmet egy kicsit túlringatva besétáljak az ajtón. Odabent teljes hangerővel dübörög a zene, még a padló is beleremeg. A hely tényleg sokkal elegánsabb, mint az előző volt, ám mégsem lógok ki az öltözékemmel, aminek nagyon örülök. A bárpult felé veszem az irányt és rendelek egy koktélt, hogy megadja a hangulatot. Egy perc nem telik el, máris elém tol a pultos egy röviditalt azzal a szöveggel, hogy az a férfi küldi nekem, aki a bárpult másik végében van. Mosolyogva elveszem a poharat és odabiccentek a férfinak, köszönetképp, majd gyorsan lehúzom. Ekkor feláll a férfi és félmosolyra húzott szájjal elindul felém. Nem tudom, hogy az alkohol, vagy szimplán a hely hangulata miatt, de észrevétlenül megigazítom a szoknyám, és mielőtt teljesen odaérne hozzám, keresztbe teszem a lábamat. Nem vagyok egy szupermodell méretével megajándékozva, a lábaim elég rövidek, ezért hordok állandóan magassarkút, viszont az átlag fehér bőrhöz képest nekem egy kicsit napsütötte bőröm van, amit gyakran egzotikusnak tartanak... A férfi szeme, ahogy vártam, a lábamra vetődött, majd feljebb siklott és végül az arcomon állapodott meg.
- Köszönöm az italt - mondom udvariasan és közben egy picit oldalra billentem a fejem.
- Igazán nincs mit. Van kedved táncolni?
- Persze - felelem és elfogadom a kezét, hogy lesegítsen a székről. Amikor leérek a földre egy éles fájdalom hasít a bokámba, de nem törődök vele, és inkább a másik lábamra helyezem a súlypontomat. Csak a tánctéren tűnik fel, hogy zöld a szeme és nem mandula vágású. A külföldi idegen átkarolja a csípőmet és közel húz magához, hogy már szinte teljesen összetapadunk. Még mindig nem értem, miért hagyom, hiszen általában sokkal szemérmesebb szoktam lenni. A férfi párszor megpörget, amitől sajogni kezd a fejem és hirtelen szédülni kezdek. Amikor abbahagyja, háttal neki állok, ekkor rácsap a fenekemre és közelebb ránt magához. Úgy táncol, hogy engem is táncoltat, velem együtt ringatózik az egyre hangosabban szóló zenére. A gyomrom felfordul, alig érzékelek valamit, csak a lüktető fejemet és a testet, ami teljesen hozzám tapad. Nem tudok gondolkozni... Teljesen elveszítettem a fejem. Úgy érzem, mindjárt hányni fogok, ezért elhúzódok a férfitól, aki egyből utánam nyúl.
- Hova mész?
- A mosdóba - dadogom eszméletlenül.
- Elkísérlek, jó? - kérdezi. Valahol mélyen érzem, hogy nem szabadna hagynom, de nem telik tőlem másra, csak bólintani. Ekkor a férfi elkezd rángatni ki a táncolók közül, majd a mosdó irányába, de ahelyett, hogy a női részlegnél elengedne, tovább vonszol a férfi  mosdó felé. Semmi erő nincs bennem, hogy megkérjem, engedjen el, vagy hogy tiltakozzak... A férfi belöki az ajtót, majd engem is berántva a falnak lök és nekem esik. Annyira fáradt vagyok, a karomat se tudom felemelni, hogy ellökjem magamtól őt, vagy a kutakodó kezét, ami a szoknyámat tépi. Sikítani akarok, de csak egy nyöszörgés hagyja el a számat, amit nyilván félreérthetett, mert most már a felsőmet is rángatja, közben folyamatosan csókolva és szívva a nyakamat. Ekkor nyitódik az ajtó és én mindent megpróbálok, hogy segítséget kérjek tőle, de semmit sem kell tennem, mert az újonnan jött férfi már le is rántotta rólam a külföldit és most azon fáradozik, hogy a mosdókagylóhoz verje a fejét. Közben én lecsúszok a padlóra és remegni kezdek. Hirtelen hideg lett. Lecsukom egy pár másodpercre a szemem, de hamar rájövök, hogy ez így sokkal jobb, ezért nem nyitom ki. Nem hallok semmit, csak a fülemben dobogó vért. Érzem, hogy a gyomrom nagyon rosszul van...
- Hercegnő, jól vagy? Hallasz engem? Soon Yi! - hallom egészen tompán, aztán elvesztem az emlékezetem.

Catch me if you can
2. rész

*Myung Soo*
 Elképesztő volt ez a lány. Olyan kimérten mondta végig, mintha minden napos lenne neki az, hogy férfiakat koptat le. Mondjuk ezzel a külsővel... Napok óta figyeltem őt, és mindig ugyanazokat a dolgokat csinálta. Egyszerűen öltözködött, nem volt kirívó a sminkje, még a haját se festette be, hagyta természetesnek. Mintha szándékosan nem akarna kitűnni a tömegből. Csak egy apró hiba csúszott a számításai közé. Engem nem egyszerű nem észrevenni, de ő simán nekem jött az első napon és épp csak megdöntötte egy kicsit a fejét, már szaladt is tovább. Először értetlenül álltam a dolgokhoz, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy van valaki, aki nem vesz észre azonnal. Hiszen ha az utcán járok, a nők 11-60 éves korig mind felfigyelnek rám. Ez mindig is így volt. Éppen ezért soha nem volt gondom a nőkkel, maximum az, hogy hogyan rázzam le őket. Nem tagadom, egy ideig élveztem a külső adottságaim nyújtotta lehetőségeket, de egy idő után elegem lett a felszínes, üres libákból, akik bármikor hajlandóak voltak átjönni hozzám. Kellett egy kis kihívás, én legalábbis így hívnám ezt. Mert én nem csak felfigyeltem erre a lányra, hanem eldöntöttem, hogy őt megszerzem, és ha ehhez az kell, hogy forró kávéval öntsem le magam mindennap, akkor megteszem.
Mosolyogva nézek a lány után, aki átfut az úton, holott a zebra csupán két sarokra van. Megcsörren a hivatalos telefonom, mire azonnal lehervad arcomról a mosoly.
- Igen?
- Kim ügynök! Azonnal vissza kell jönnie, Mr. Go beszélni akar magával!
- Máris megyek!
Bontom a vonalat és visszafutok a kocsimhoz, majd egyenes a főkapitányságra hajtok. Útközben eszembe jut, hogy kicsinek mennyire szerettem volna én is rendőr lenni, ahogy a többi kölyök is. De ahogy ők kinőtték, én egyre jobban beleástam magam, míg végül sikerült elhelyezkednem rendőrként. Alig két évvel később, apám befolyásolásával, előléptettek és végül kikötöttem titkosszolgálatban, főként a terrorelhárításért felelek. 
Amint belépek az ajtón, a főnököm nekem támad, és egy vaskos mappát nyújt nekem.
- Beszéljünk az irodámban!
- Rendben - biccentek, és menet közben kinyitom a mappát. Az első oldalon egy 15 évvel ezelőtti bűncselekmény volt, ahol kirabolták Szöul legnagyobb bankját. Az ilyen ügyeket általában 3 hónap alatt le tudjuk zárni, de ez még mindig megoldatlan. Se szemtanú, se bármilyen nyom. Emlékszem erre az esetre, még kicsi voltam és akkoriban úgy híresedett el, mint a Lehetetlen Rablás. A név elég sok mindent elárul. Több millió kemény valutát loptak el aznap, és még több millió wont. Mindezt úgy, hogy senki nem vett észre semmit, senki nem tudja, hogy mi történt. A rendőrség soha nem volt ennyire haszontalan, mint ebben az ügyben...
Tovább lapozok és most egy másik ügyet látok, ami pár hónappal az előző után történt. Felrobbantottak egy metró kocsit, és mint az elsőnél, ennél se találtak semmilyen nyomot. 
Felnézek a főnökömre, aki int az egyik szék felé, és bólint egyet, hogy olvassam tovább. Megfordul a fejemben, hogy ez egy válogatás a rendőrség szégyeneiből, de azért tovább olvasom.
A két incidens között annyi a hasonlóság, hogy egyiknél se találtak semmit, egyiknél se volt semmilyen áldozat, komolyabb sérülés. Szinte lehetetlen úgy felrobbantani valamit, hogy senki se sérüljön meg. És mégis... Itt a példa előttem. Megnézem a képet, amin a felrobbant metró van. Az egész olyan nyomott hangulattal tölt el, holott tudom, hogy nem sérült meg senki.
Becsukom a mappát, és az orrnyergem dörzsölve kérdezem a főnököm.
- Mr Go, mit akar ezzel? 15 évvel ezelőtti dolgokat mutat nekem
- Az elején azok vannak, de ahogy szépen haladsz hátra, egyre frissebb dolgok lesznek ott.
Újra kinyitom a mappát, de ezúttal az utolsó oldalhoz lapozok, ami egy márciusi drogcsempészetről szól. A képen jól látszik az autó, és az azt ellepő fehér por.
- A srác, aki vezette, karambolozott, a drog pedig kirobbant a kocsiból. A férfit elfogtuk és azonnal őrizetbe vettük. Lefoglaltuk a kokaint is, ami 4 kiló volt! Több napon keresztül vallattuk őt, de semmit nem mondott, akkor azt mondtuk, hogy írja le, de ő csak annyit írt, hogy ártatlan, és nem ő volt. Bezártuk a cellájába. Akkor még nem volt semmi baja, reggel mikor visszamentünk, már halott volt. Mikor takarították a celláját, találtak egy cetlit - mutat az egyik képre. ,,Elég nagy, hogy eltereljen, de nem nagy veszteség"
-Szóval az egész csak egy elterelés volt? - csodálkozom rá, mire a főnök bólint - De miért nem ezt írta vallomásnak? És miért akkor, amikor meghalt? Öngyilkos lett volna?
- Először mi is azt hittük, de összehasonlítottuk a két írást, és nem egyezett - mutat egy másik képre.
- Akkor valaki bement hozzá. Mi van a kamerákkal?
- Nem mutatott semmit.
- Tessék? Nem működött?
- De, egész éjszaka, viszont mást nem mutatott, csak azt, ahogy bevitték, és ahogy reggel egy másik őr már segítséget hív. Arra is gondoltunk, hogy ez az egész megvolt rendezve előre, és előre megkapta a cetlit is...
- De?
- De ez ott megbukott, hogy átkutattuk teljesen.
- Láthatnám a felvételt?
Mr. Go felém fordította a kijelzőt és megnyomott pár gombot, mire elindult a felvétel. És minden úgy volt, ahogy Mr. Go mondta. Bevitték, aztán semmi, és utána egy másik őr ahogy bemegy hozzá, majd kifut, hogy a folyosón lévő telefonon segítséget kérjen, aztán visszafut a cellába. A segítség, nagyjából két percen belül megérkezik, de már nem tehetnek semmit.
Hirtelen elkerekedik a szemem és Mr. Go - ra nézek, aki szinte már várta, hogy eszembe jut valami.
- Mr. Go, milyen diagnózisa volt a férfinak? 
- Szívleállás
- És volt valami a vérében? Vagy egy lyuk a bőrében?
- Az orvos azt mondta, hogy valamennyi drog volt benne. De mi azt úgy vettük, hogy még azelőtt lőtte be magának, hogy idekerült volna.
- Mennyi idő után kezdik meg a boncolást?
- Csak este tudtuk megcsinálni.
Örömömben tapsolok egyet és felugrok a székemből. Mr. Go úgy néz rám, mint egy őrültre, de nem zavar. Összeállt a kép.
- Mr. Go, a drog nagyon gyorsan fel tud oldódni a vérben, ha jó helyre adják. Szerintem a férfi túladagolásban halt meg.
- De mégis mikor lehetett volna rá lehetősége? Semmi nem volt nála.
- Nála nem, de az őrnél lehetett.
- Hogyan?
- Az őr, aki bekísérte a cellába, nem ment be, csak kinyitotta az ajtót, míg a másik bement.
- De utána egyből kijött, nem lett volna rá lehetősége.
- Csak miután hívta a segítséget. 
- Volt két perce - érti meg Mr. Go is.
- Pontosan. Két perc alatt beadhatja a drogot és utána el is rejtheti a cetlit, a kiérkezők már csak annyit látnak, hogy megpróbálja megmenteni. Ki az őr?
- Park Se Joon
- Hol van most?
- Áthelyezést kérvényezett.
- Hová?
- Az USA-ba, Las Vegas-ba. 
- Foglaltasson nekem egy jegyet, minél előbb! - kérem és felkapom a hatalmas mappát, meghajolok és már rohanok is ki. A siker első jeleitől annyira felvillanyozódtam, hogy egyből neki látok az akta átolvasásának.

*Cho Hee*
Fogtam az aktáját és a kanapéra leülve elkezdtem átolvasni. Egyből megakadt a szemem a becenevén.
- L? Mint a Death Note-os L? Mi ez? Azt hittem, az ügynökök komolyabbak. Mondjuk mit várjon az ember egy 23 évestől?
A fél éjszakán keresztül olvasom az adatait, a végére már elhiszem, hogy én többet tudok róla, mint ő saját magáról. Lecsukom a szemem, és mély álomba merültem, ami csak egyet jelenthetett. A következő pár órában rémálmom lesz.
Nálam két féle alvás létezik, az egyiknél félig fent vagyok, hallom és érzékelem is a külvilágot, ez a majdnem mindig állapotba tartozik... Azonban a másik néha előjön és hozza vele a rossz álmot is. Ilyenkor mélyen alszom, és a tudatom legmélyebb félelmei törnek a felszínre... Vagyis csak egy. Mert nekem csak egy álmom van, de az mindig, pontosan ugyanúgy történik.
Sötét pincében vagyok. Az a kevéske fény, ami beszűrődik, a falon lévő pici ablakból jön. Dohos, áporodott szag terjeng mindenhol, mintha már évek óta nem szellőztettek volna. Nyílik az ajtó. Nem kapom fel a fejemet, nem érdekel ki jött, nem nézek oda. A térdemet bámulom. A hosszú csőnadrágom a térdénél szétszakadt, rojtok lógnak csupasz lábamra. Két férfi sétál elém. Az egyiknél fegyver van, amit most kibiztosít. Nem nyelek nagyot, nem pánikolok. A pisztoly elrettentésként van itt, hogy megtörjek és bevalljak mindent.
- Na, szépségem! Csiripelsz nekünk, vagy továbbra is néma maradsz? - kérdezi a pisztoly nélküli. Ő a főnök...
- Úgy nézek ki, mint egy madár? - vonom fel a szemöldököm és már be is harapom a számat. Mindig ezt kérdezem, és ő mindig ütéssel felel. Ez most sem volt másképp. Akkora pofont ad, hogy felborulok a székkel együtt. Hallom, hogy jön még valaki, aki elém sétál. Az arcát nem látom, csak azt, ahogy felemeli a pisztolyát. A következő pillanatban képkocka váltás van. Most a gúnyos mosolyra húzódó száját látom. Aztán elsüti a fegyvert.
Hirtelen felülök, folyik rólam a víz. Rájövök, hogy nem az álmom ért véget, csak csörög a telefonom, így utánanyúlok.
- Mondd!
- Van egy jó, és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? 
- A lényeget!
- A jó hír, hogy Vegas-ból éppen most megy el a főrendőr tiszt, szóval lesz egy kis fejetlenség.
 - Oké - nyugtázom ennyivel.
- A rossz hír, hogy az emberünk, aki beépült a rendőrökhöz, lebukott, és most őt keresik. Myung Soo szagot fogott. Valaki köpött, az biztos.
- Mennyit?
- Nem sokat.
- Se Joon, az istenért. Mennyit?
- Találtak bent egy cetlit, amire azt írta, hogy elég nagy az eltereléshez, de nem nagy veszteség.
- Nem sokat?! - üvöltöttem el magam. - Találd meg a besúgót, a kamurendőrt pedig azonnal tüntesd el!
- Nyírjam ki?
- Nekem mindegy, csak ne zavarjon többet!
- De máshova kell mennem!
- Old meg! Én Vegas-ba megyek - jelentem ki, majd bontom a vonalat. Kim Myung Soo, ha ebből nem jössz rá, akkor egy idióta vagy! Bárcsak az lennél!