Ok Taec Yeon-2PM
Why is this good for you?
3.rész

Lehet, hogy meghaltam.

Igen, valóban ez a legeslegelső gondolatom. Tompán érzékelem, hogy körülöttem mozgolódás van, ahogy azt is, hogy valami nagyon fényes van előttem. Talán tényleg meghaltam és most a Mennyország kapujában állok, azért van ilyen erős fény. De ha tényleg a Mennyországban lennék, akkor nem fájna ennyire a fejem, és nem zavarna a fény. Szóval nem haltam meg. Viszont ha a fény nem a Mennyország miatt van, akkor vagy egy út mellett fekszem és a Nap bántja a szemem, vagy valami érzéketlen ember felkapcsolta a villanyt a szobámban. Ekkor jut eszembe, hogy körül kéne nézni, mert ha mégis a Mennyországban vagyok, akkor mégis meghaltam. Próbálom kinyitni a szemem, de mintha egy mázsa tartaná vissza. Egy pillanatra abbahagyom az erőlködést, hogy össze tudjam gyűjteni az energiámat, hogy egy hirtelen mozdulattal kicselezzem a manót, aki a mázsás súlyt tartja. A csel beválik, de szinte abban a pillanatban ahogy kinyitom a szemem, meg is bánom, és inkább morcosan összeráncolom a szemöldökömet. Oké, nem a Mennyországban vagyok, nem haltam meg. Oké, nem egy út mellett fekszem, nem a Nap süt ilyen erősen. És oké, nem a szobámban kapcsolta fel valaki érzéketlenül a lámpát. Nem bizony... A tegnapi kis iszogatós, bulizós estém annyira jól sikerült, hogy kórházba jutottam, minden bizonnyal alkohol mérgezés miatt. Alkohol mérgezés... De hát nem is ittam annyit. Egy pohárral, vagyis csak egy féllel. Valaki meglökött és magamra öntöttem az alkoholt. Ok Taec Yeon. Beugrott minden egészen addig, hogy egy másik bárban kaptam valakitől egy ajándék piát. Utána felkért táncolni az ajándékozó. De ennyire emlékszem, amikor megpróbálom erőltetni a gondolkodást, éles fájdalom hasít a fejembe, mire felsziszegek és a fejemhez kapok. Ettől mintha megmozdulna a környezet, valaki mintha kiszaladna a szobából, páran pedig fölém hajolnak és izgatottan sutyorognak.

- Vajon most is hányni fog?

- Jobban van?
- Ugye nem fog megint visszaaludni?
- Ha ilyen sok kérdést tesztek föl, lehet hogy eljátsszom a halálomat is - motyogom válaszul, mire mindenkiből egy emberként tör elő a sóhaj. Pontosan tudom, kik vannak itt. Ki se kell nyitnom a szememet. A drága édesanyám, édesapám valamint két fivérem látogatnak meg az én kis személyes szégyen-körömön, ahol láthatnak teljes pompámban... Másnaposan. Nyilvánvalóan apám mérhetetlenül büszke lesz egyszem pici lányára, amiért ilyen ügyesen itta le magát a detoxig. Már éppen nyitnám a számat, hogy kifejezzem, mennyire sajnálom és mennyire szégyellem magam, amikor a még ki se mondott szavakba közbevág egy hang.
- Elég volt ennyi izgalom, Hercegnő!
A szemem olyan hirtelen pattan fel, mint amilyen gyorsan felülök az ágyban, amihez természetesen egy jó adag fejfájás társul és egy kis szédülés... És egy kis kavargó gyomor. Vagy nem is olyan kicsi, érzem hogy hánynom kell. Nagy meglepetésemre, egy tál jelenik meg előttem, amit szinte azonnal igénybe is veszek.
- Hogy hogy még mindig van mit kihánynia? - hallom Song Do, a fiatalabb öcsém hangját, majd egy csattanást, ami leginkább az anyukám-féle pofon hangjára hasonlít. Gyanúm beigazolódik, amikor Dong Min idegesen felkiált.
- Anya! - kezdi el a szokásos nyafogását, de pár pillanattal később már megint csak a fájdalmas kiáltásai hallatszódnak. Valószínűleg most a fülénél fogva rángatják ki.
Én pedig mint aki csak erre várt, zavartalanul folytattam a hányást. Mintha csak azt gondoltam volna "Hm, oké. A pletykának vége, most már folytathatom". És folytattam is. Nem tudom, mikor hagytam abba, de a végére már teljes testemmel remegtem, és a gyomrom is fájdalmasan húzódott össze, mint aki engem hibáztat a sok hányás miatt. Még a gyomrom is áruló, tudja hogy kell büntetni a sok alkohol miatt.
A remegésem annyira erős, hogy félő, magamra, vagy ami rosszabb, másokra is ráöntöm a hányásomat, de odaadni se akarom az ápolónőnek, mert túlságosan szégyellem magam. Ezért csak ülök fölötte, és gondolkozom a megoldáson, amikor valaki elengedi az addig összefogott hajamat és finoman elveszi a kezemből az edényt. Feléfordulok, hogy megköszönjem a segítséget, és a figyelmességet, hogy még a hajamat is összefogta, amikor meglátom, hogy ki az. Ekkor újra felkavarodik a gyomrom, azonban már a hasam is tiltakozóan húzódik össze. Nyilván már neki is elege van.
- Jól vagy, Hercegnő? - kérdezi a szemében tele kedvességgel és aggódással. Nem tehetek róla, könnybe lábad a szemem a megalázottságtól.
- Már hogy lennék jól, amikor pont az előbb hánytam előtted? - hisztizek és megpróbálom elkerülni a tekintetét. Ekkor azonban Song Bin, idősebbik fivérem is hallattja a hangját, a világ legjóízűbb nevetését produkálva.
- Szerintem ne emiatt az egy alkalom miatt aggódj! - nevet tovább, mire most az apukám-féle pofon hangját lehet hallani és ugyanazt a fájdalmas siránkozást, amikor őt is kirángatják a fülénél fogva.
Érzem, hogy az egész arcom lángol a szégyentől, és nem tudom eldönteni, hogy melyik táplálja jobban. A családom viselkedése, vagy hogy most hánytam szét magam a leghelyesebb férfi előtt, akit valaha láttam... Ja, de tudom.
- Istenem - sóhajtok fel, és a tenyerembe temetem az arcomat - Annyira sajnálom. Annyira nagyon sajnálom. Tudod ez mind azért van, mert nem szoktam inni, de tegnap úgy döntöttem, hogy egy picit elmegyek bulizni, nem terveztem, hogy kiütöm magam, azt meg főleg nem, hogy a családom és te is élő közvetítésben szenvedjétek el ezt az egészet.
Várok pár pillanatot, hátha el szeretné mondani, hogy mennyire gusztustalan embernek tart, ám amikor nem érkezik semmi válasz, kipillantok a kezeim között és ránézek az arcára. Az arcára, amin nincs se undor, se ítélkezés. Inkább csak boldogság, türelem és aggodalom. Nem értem, miért ezeket az érzelmeket látom. Boldog, hogy nem hányok többet? Türelmes, mert várja, mikor kezdek neki újból? És aggódik, hogy tényleg újra kezdem?
- Mi az utolsó emléked? - kérdezi, miközben lazán felül az ágyamra - Ha az meglesz, segítek felépíteni a kártyavárat.
- Az utolsó emlékem az, hogy kiment a bokám, te átvittél egy másik szórakozóhelyre a ... - itt ismét elpirultam, ahogy eszembejutott, hogyan ért egymáshoz a testünk, miközben a karjaiban cipelt, és hogy mennyire nagyon élveztem. Látom az arcán, hogy pontosan tudja, mire gondolok. És vagy az emléktől, vagy a szerencsétlenkedésemen elkezd mosolyogni. Viszont mielőtt megszólalhatna, gyorsan folytatom - Utána leültem a pulthoz és rendeltem egy koktélt. Esküszöm csak egy koktél volt, valami olyan, ami tele van cukorral meg gyümölcslével. Nem szoktam keményen italozni - teszem hozzá, tenyeremet felé mutatva, a tipikus "nem én voltam" testbeszéddel - Kaptam egy ajándék piát, valami férfitól, aki utána felkért táncolni. És itt vége. Képszakadás - teszem hozzá a biztonság kedvéért. Bár úgy tűnik, ő pontosan értette elsőre is. Legalábbis a bólogatásából erre következtettem.
- Oké, kezdjük azzal, hogy irtózatosan felelőtlen vagy. És nem, itt most nem arra gondolok, hogy feldagadt bokával mentél tovább bulizni, bár arról is tudnék mesélni - kezdi és most egészen úgy tűnik, mintha mérges lenne. Nem, nem csak annak tűnik. Az is. Rettentően mérges - Itt most arról beszélek, hogy idegenektől fogadsz el "ajándékokat"  - mondja olyan undorral, hogy szinte már facsarni lehet ebből az egy kis szóból a gyűlöletet - Képzeld, a szülők nem hiába mondják, hogy ne fogadj el semmit idegenektől! Az a mocskos féreg... - folytatja elég hangosan, ám hirtelen el is hallgat, és lehunyt szemmel mély levegőt vesz. Már azt hiszem, hogy most gyűjti össze a létező összes haragját, hogy egyesítse egy hatalmas energia kitörésbe, ezért már előre behúzott nyakkal várom a legrosszabbat, amikor végre felnyitja a szemét és... Nincs benne gigantikus, harag energikitörésre utaló jel. Sőt, a harag legkisebb szikrája se lobog már a szemében, egyszerűen tele van együttérzéssel, és azzal a fajta sajnálattal, amitől az ember nem érzi magát kellemetlenül.
- Hercegnő - nyújtja ki a kezét és félretűr egy tincset, vagy csak megsimogatja az arcomat, nem igazán tudom eldönteni. De bármelyik is valósult meg, nekem nagyon tetszik - Az a férfi, akitől "ajándékba" kaptál egy kört, befizetett téged egy nemierőszak-drogra is.
- Tessék? - döbbenek le, és hirtelen már nem is érzem Taec Yeon ujjait a nyakamon.
- Az italba rakta, ezért nem emlékszel semmire. És nem azért mert olyan sokat ittál volna, hogy itt köss ki - mutat szét a szobában. Hihetetlen hogy egy mondat ennyire megtudja változtatni az egész legkört a szobában. Már nem Taec Yeon ujjait érzem a nyakamon, hanem egy idegen férfiét, ahogy a fülemhez hajolva motyog valamit. A legfurcsább hogy hallom a zenét... Nem is, inkább érzem. Érzem, ahogy a dübörgő zene bennem szól. Szememet lehunyva próbálok összpontosítani, mire a diszkó fényei kezdenek el villogni a lezárt szemhéjamon. Annyira belemerülök az emlékekbe, hogy először nem is hallom, hogy Taec Yeon szólongat. Az emlékeimben hirtelen egyenletes fény veszi át az uralmat, valamint egy hang, ami legjobban egy haldokló állat nyöszörgésére hasonlít. Az én hangom. A felismeréstől éles fájdalom hasít a fejembe, amitől egyből odakapok, belemarkolok mindkét kezemmel a hajamba és tépni kezdem, hogy megszűnjön a fájdalom.
- Elég! - Taec Yeon hangja csak tompán jut el hozzám, ezért nem is figyelek rá, egészen addig, míg káromkodik egyet és megragadja a csuklómat. A terve nyilván az volt, hogy kirántson a kábulatból és abbahagyjam ezt az őrült viselkedést... De helyette csak egy újabb emléket hozott vissza, ahogy egy idegen férfi rángat. Az érintéstől egyszerre fakadtam sírva és gondolkodás nélkül csaptam felé a másik kezemmel.
- Soon Yi-ya! Mit csinálsz a vejemmel? - hallom meg anyám visítozó hangját. Először az döbbent meg, hogy visszajött a szobába. És már éppen elkezdenék magyarázkodni, amikor megakadok a vejem szón.
- Vejem?! - kiáltok fel, minden jó módort félretéve.
- Hercegnőm, hát nem emlékszel? Múlt héten jegyeztük el egymást!
Erre a mondatra ismét ránézek. Mi a fenéről beszél ez az ember? Miközben próbálja visszatartani a nevetését a bal kezemre mutat, ami még mindig könyékig a hajamban matat. A szivem hevesen ver, miközben a szemkontaktust végig tartva, előhúzóm a kezemet. És ahogy ez a tökéletes férfi néz mind ez idő alatt, abba a lelkem egy darabja belehal. Mert igen, az elégedettség, ami végig fut az arcán nagyon bosszantó, legszívesebben behúznék neki egyet... De közben meg a tekintetétől mesztelennek érzem magam a lehető legjobb módon. Nem is látom igazából a gyűrűt, csak a családtagjaim elkábult sóhaját hallva tudom, hogy a gyűrűsujjamon egy gyűrű van. És ahogy lenézek, és észreveszem a gigantikus méretű követ, az én szám is kinyílik és egy halk "istenem" suhan ki rajta. A szemem kerekségével maximum a szám veheti fel a versenyt. Hitetlenkedve nézek körül, mintha azt várnám, hogy valaki előugrik egy kandikamerával. A családtagjaimtól várom a választ, legfőképpen anyutól, hiszen ő mindenre tudja a választ, de azonkívül, hogy a szemét törölgeti, nem történik semmi más. Valószínűleg a giga kőre rásütött a fény és az bánthatja a szemét azért sír. Hiszen nem lehet az, hogy egy idegen férfi bedrogozott, majd egy másik idegen férfi eljegyzett, mindezt nagyjából egy nap leforgása alatt. Úgy értem, hé ez csak nekem bűzlik?
- Szívem - szólal meg apu - szerintem menjünk ki egy kicsit. Hozzunk valami ennivalót, addig a fiatalok is át tudják beszélni a dolgaikat.
- Ó, rendben, persze. Kicsim, szólj ha valamire szükséged van! - megy kifelé anyu, majd megfogja apu kezét, ahogy már lassan 30 éve teszik. Mint mindig, most is irigykedve nézek utánuk, és magamban fohászkodom az éghez, hogy egyszer én is találjak valakit, akivel ennyi idő után, még mindig fogjuk egymás kezét. Majd eszembejut, hogy ismét egyedül maradtam a "vőlegényemmel". Fogcsikorgatva fordulok felé, amit ő csak egy mosollyal nyugtáz.
- Ez mégis mi a fene? - mutatom felé a kezemet rajta a hatalmas, tényleg nagyon nagy gyűrűvel.
- Egy gyűrű - vonja meg a vállát.
- Egy gyűrű? - kérdezek vissza hisztérikusan, hiszen ez a lazaság csak még jobban felidegesít, amitől még jobban az érződik, hogy ő a normális, míg én...
- És mégis mióta vagyunk jegyesek?
- Hercegnő. Nem fogok hazudni. Hirtelen ötlet volt, ami főleg azért jött, mert csak akkor maradhattam a kórházban veled, ha valamilyen családtag vagyok.
- És neked pont az jutott az eszedbe, hogy a vőlegényem legyél?
- Hát nem szívesen lennék a bátyád... - és tessék. Ismét AZ a nézés. Feljebb húzom magamon a takarót, mert hirtelen tudatosul bennem, hogy nincs rajtam melltartó. Érzem, hogy egyre melegebb van a szobában, és azt is hogy az arcom egyre vörösebb és vörösebb lesz. Már kezd túl sok lenni ennyi érzelem, amikor ismét megszólal.
- És egyébként is szükségem van egy feleségre.
- Mi van? - kérdezem, majd magamban jó nagy pofonnal jutalmazom önmagam, hogy ennyire lazán kérdeztem. Egy másik lány persze sokkal szebben érdeklődött volna, de nem. Én és a jómodor soha nem szaladgáltunk kézen fogva.
- A nagybátyám el akarja venni tőlem a céget, amíg nincs feleségem. Mondván, hogy egy feleséggel jóvá tudom tenni a korábbi hírnevemet. Szóval a képlet egyszerű. Nekem kell egy feleség, hogy megtartsam a céget, neked pedig szükséged van valakire, akivel tudsz hencegni a barátaid előtt.
- Micsoda? Ezt meg honnan vetted?
- Tudod elég sok mindent mondtál amíg be voltál gyógyszerezve.
- Aha, persze. Ilyet biztos, hogy soha nem mondtam - tiltakozok, pedig a lelkem mélyén érzem, hogy van ebben igazság, hiszen nagyjából minden egyes nap elpanaszolom valakinek, hogy milyen egyedül vagyok a lakásomban, hogy még egy macskám sincsen, hogy legalább ő szeressen. Hiába vagyok kutya párti, már a macskával is beérném, csak valaki figyeljen egy kicsit rám.
- Közvetlenül az előtt mondtad, hogy lehánytad volna a cipőmet - mondja és ahogy mosolyog a szeme körül megjelennek apró ráncok. Az első gondolatom az, hogy ez csak kamu lehet, aztán lenézek a lábára, és észreveszem, hogy az elegáns cipő helyett egy sportcipőben van. Nem... az nem lehet.
- És pont azután hogy az ölembe is adtál egy adagot.
Ezt a pillanatot egyetlen szóval tudnám leírni: bukás. Igen, ahogy ismét ránézek, már azt is látom, hogy a teljes ruhája megváltozott. De az biztos, hogy ez lehetetlen. Ha tényleg leokádtam volna őt, akkor nem ülne itt velem, miközben egy érdekházasságról beszél.
- Figyelj, nem kell tényeg összeházasodnunk, csak jegyben járni egy pár hónapig. Amint sikerül megszilárdítanom a hatalmamat a cégnél, szakíthatunk... Kivéve ha közben máshogy döntesz - mosolyog rám a világ legönteltebb, legperverzebb, legszexibb mosolyával. A gyomromban lévő pillangók, mintha beszívtak volna, összevissza kezdenek repdesni, és a szívemet is egy spontán szívroham veszélyezteti.
És ez az a pillanat, amikor tudom, hogy nem a magányos esték miatt, nem a barátok féltékennyé tevése miatt, nem a család öröme miatt, de még csak nem is a hatalmas kő miatt, ami a súlya miatt mindig oldalra fordul. Ezeknek mind semmi köze nincsen a válaszomhoz. Az egyedüli, amiért igent mondtam, az a férfi, aki velem szemben ül, hatalmas mosollyal az arcán, ígéretekkel teli szemekkel. Ok Taec Yeon miatt.