Yoo Sung Oh-24k
You're seriously...?
2. rész

Mindig azt hittem, hogy az első csókom olyan lesz, mint egy álom. Finom, édes, tűzijátékok meg ilyenek... Szóval rendesen meglepődtem, mikor rájöttem, hogy az "első csókomat" igazából egy nagyon béna, szájra puszinak sem lehet mondani. Letaglózva álltam, miközben hallottam, hogy bent Sung Oh csörömpöl a tállal. Felforrósodott arccal pillantottam a kitárt ajtóra, ahol látszott pár kaparás, bár a főnököm minden igyekezetével próbálta eltüntetni őket. Hiába, ha valaki állatot tart, erre a kockázatra számítania kell, mint ahogy arra is, hogy minden ruhája szőrös lesz...
A bejárati ajtó fölötti csengő megbillent, hogy pár másodpercig tartó ringása felhívja a figyelmemet egy vendégre.
-Jó napot!-hajoltam meg-Miben segíthetek?
A nő kissé fintorogva nézett körül és egy zsebkendőt tartott az orra elé, mintha olyan kibírhatatlan lenne itt az illat... vagy a szag.
-Tartanak pedigree-t?-kérdezte, de olyan erősen megnyomta a g-t, hogy inkább hasonlított egy egészséges "kgh"-re.
-Parancsol?-kérdeztem vissza felvont szemöldökkel.
-Pedigree-t-emelte feljebb a hangját, amitől eltűnt a felsőbbrendű-mindent jobban tudok-egy angol szót is franciásan mondok ki- hangja. Csakhogy erre a hangra már Sung Oh is kidugta fehér fejét és kíváncsian nézett körbe, majd mikor meglátta a nőt elhúzta a száját  egy pillanatra.
-Már is adom, hölgyem!-lépett elő, mire a nő először döbbenten pislogott, majd a kezét, amiben a zsebkendőjét tartotta, leejtette maga mellé. Szinte megbabonázva nézte, ahogy a fiú a vállán cipelt 10 kilót... Aztán ledobta a földre és egy aranyos-mégis szexi mosollyal nézett a nőre.
-Mennyit kér, hölgyem?
Daebak! Annyit mond, hölgyem és a szipirtyó már is sóhajtozik... Azt hittem, hogy a szempilla alól felnéző csábos pillantást már a gimi után elfelejtik a csajok, de ez a nő vagy túl sok tinimagazint olvas, vagy Sung Oh-tól elfelejtette, hogy már jócskán elmúltak a gimis évek... Ha nagyon gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy abból a munkából, amit az élete alatt kellett ledolgozni, nem maradhatott több két-három évnél.
Ehhez képest a nő nevetgélt, csábos pillantásokat küldött felé, és mikor Sung Oh lehajolt, hogy kimérje a kutyatápot, olyan mohó pillantásokkal nyugtázta, hogy a srác bicepsze a helyén van. Mondanám, hogy most rajtam volt a sor, hogy kissé lekezelően vigyorogjak a nő láttán, de sajnos én sem különböztem tőle. Ahogy lehajolt szememmel egyből végig pásztáztam a meztelen csíkot, ami a póló felcsúszása miatt látszódott és igyekeztem nem meg nyalni a számat, vagy hangosan nyelni egyet. Aztán tekintetemet feljebb vittem a testén és észre vettem, kiborg szerűen széles vállát, amin megfeszülnek az izmok, aztán a karját, ami emelésnél feszül, visszaengedésnél ellazul és végül az arcát. Pici elálló fülek, kissé gömbölyded fej, amitől még is vékony, a mandula vágásúnál is mandula vágásúbb szem és a hihetetlenül nagy száj, ami egy apró mosolyra húzódik a nő kedvéért. Pff... Bezzeg nekem még annyit sem csinál, hogy egy kicsit hagyja, hogy ott maradjon a szám... Túl sokat kértem?!
-Köszönöm, fiatalember...
Persze, hogy köszöni, olyan előadást nyújtott neki, amire halála napjáig emlékezni fog. El tudom képzelni, hogy amint kilép a boltból, már hívja is a barátnőit, hogy elmesélje, milyen cuki rágószert talált magának az állatkereskedésben...
-Még valamit, hölgyem?
A nőből újabb sóhajtás tört fel és most már legyezte is magát a zsebkendővel, amit még pár perccel ezelőtt az orrához tartott.
-Igen, igen...-felelte némi szünet után Gondolom a szívét rakta helyre, mert valahova felugrott a torkába, vagy szimplán szívinfarktust kapott spontán a stíröléstől. Sung Oh felvonta a szemöldökét és várta, hogy a nő folytassa. Most azonban még tovább kellett várni és gyanítom, ha a nő egy 30-40 évvel kevesebb lenne, már ruha nélkül ácsorogna, hogy felkeltse Sung Oh figyelmét. Mindössze nagyon halkan megjegyzem, hogy közel álltam hozzá én is...
-Magadat...-kezdte a nő remegő hangon-Magadat be tudnád csomagolni?
Sung Oh-val mindketten illedelmesen nevettünk, bár a nőn látszott, hogy valamilyen szinten komolyan gondolja, és most az a része, amit nem zavarna, ha cukros néni és molesztálással vádolnának, egy kicsit megsértődött, de csak egy nagyon picit. És ez is rögvest elszállt, mikor Sung Oh feldobta a vállára a zsákot és visszaindult a raktárba.
-Nos... Mennyivel tartozom?-kérdezte mézes-mázos hangon, és hiába csak én voltam már ott nagyon jól tudtam, hogy ez a Fehérkének szól.
-Sung Oh, kérlek siess vissza! Ne várakoztasd meg a hölgyet!-emeltem fel a hangom egy kicsit, hogy biztosan meghallja és vigyorogva konstatáltam, hogy a fiú egy enyhe grimasz után megindul a pénztárhoz és a legvarázslatosabb mosolyával kápráztatja el a közönségét.
-Itt is vagyok-jelentette be, mintha vigyora nem lett volna elég árulkodó-Hm... Ha nem lesz más, akkor 5800 won lesz.
A nő elővette a bőr pénztárcáját, ami szerintem vészesen hasonlított egy krokodil bőréhez és kivette belőle a pénzt. Azonban mielőtt odaadta volna Sung Oh-nak, még kérdezett tőle:
-Ebben az összegben te is benne vagy, ugye?
Megint nevettünk, de ez már annyira erőltetettre sikerült, legalábbis részemről, hogy Sung Oh gyorsan válaszolt.
-Attól tartok, sajnos nem, hölgyem.
Megint nevettünk, amitől még jobban éreztem, hogy a nő még a dédunokáknak is Sung Oh-t fogja emlegetni
-És mondja csak Sung Oh, ugye így hívják?!
Óóó, milyen kis rafinált. Mindannyian tudjuk, hogy valószínűleg mikor senki nem látta, elfordult és felírta az egyik cetlire, vagy belekarmolta a krokodil bőrbe a nevét. De még azt is meg merem kockáztatni, hogy ha lett volna elég ideje, már egy Sung Oh-feliratú tetoválással büszkélkedne.
-Igen, hölgyem-smúzolt kitartóan.
-Ön mióta dolgozik itt?
-Nagyjából 10 perce.
-10 perce?! Elképesztő! Akkor én vagyok az első vevője?
-Ahogy mondja, hölgyem!
-Hát ez fantasztikus! Tudja mit?! Adok önnek egy kis borravalót, ezért a remek kiszolgálásért!
-Ugyan, hölgyem. Erre semmi szükség.
Óóó, milyen álszent ő is. Itt mondja, hogy nem kell neki a pénz, a szemével közben meg már számolja, hogy mennyit kap!
-Ragaszkodom hozzá!
Azzal a kezébe nyomott pár bankjegyet.
-Hát... Köszönöm, hölgyem, de akkor kikísérem.
Megfogta a szatyrot, ami max másfél kiló volt és jelentőség teljes pillantásokat vetett rám, mintha dicsekedett volna. Abban a pillanatban egyszerre akartam kinyomni a szemét és megfojtani. Sung Oh kinyitotta az ajtót és előre engedte a nőt, aki nevetgélve lépett az autójához. A srác még hosszú pillanatokig csak, integetett és nézett a kocsi után, mintha nem csak az utat kavarta volna föl, hanem a szívét is.
-Ezt nézd!-futott vissza a boltba és megmutatta, hogy nagyjából a táppal megegyező összegű  "borravalót" kapott a hölgyétől. Blah, még egyszer meghallom ezt a szót és rám jön az öklendezés.
-Te kaptál már ennyi borravalót?-kérdezte csillogó szemekkel, mire megráztam a fejem.
-Őszintén? Én még borravalót se kaptam. Ugyanis ez egy állatkereskedés és nem egy étterem!
-Csak irigykedsz-felelte durcásan. Na jó... Tudom, hogy a serdülő kamaszkor néha bizarr dolgokat hoz létre, na de egy olyan embert, aki egyszer bunkó, aztán kedves egy nővel, utána meg 5 éves szinten van?! Na ne, lehet, hogy ez egy átverős show...
Döbbenten néztem a fiút, aki úgy örült 5000 wonnak, mintha az lett volna élete első zsebpénze, és már tervezgetné, hogy hány cukrot fog belőle venni. Nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki:
-Annyira ne örülj! Más vevőtől nem fogsz pénzt kapni, csak mert helyes pofikád van! Nem minden nő ájul el tőled.
Igazából nem is vettem észre, mennyire nevetségesen csengett a hangom, amíg fel nem horkant.
-Tudod, nem túl hihető, ha ezt te mondod-felelte és felállt, hogy hátra menjen.
-Daebak! Te aztán tudsz! Nyilván ezért kedvelt meg téged az a nő-mondtam csak azért is, de úgy, hogy már a hátát se láttam és szinte hisztérikusan kiabáltam, hogy meghallja, mérhetetlenül elszégyelltem magam, aztán még hozzátettem:-Különben meg mióta adnak borravalót külső alapján?
Ekkor visszadugta a fejét a raktárból és szenvtelenül megvonta a vállát.
-Lehet, hogy ezért nem kaptál még sohasem borravalót.
Amint rájöttem, hogy mire utalt, eldurrant az agyam és az első kezem ügyébe kerülő tárgyat hozzávágtam, sajnos azonban ő gyorsabbnak bizonyult és nevetve kikerülte, majd visszafutott a raktárba. Éreztem, ahogy kipirul az arcom és utána rohantam. Nem is gondolkoztam, csak automatikusan a hátára ugrottam, és csapkodtam a fejét.
-Szállj le rólam!-nevetett hangosan, és próbált forgolódni velem és a táppal együtt-Csak egy kérdés. Mióta nem voltál WC-n?
-Ezt most komolyan kérdezted?-nevettem én is, és kicsit hátrébb csúsztam, hogy a hátát is tudjam csapkodni. Sung Oh ekkor ledobta a zsákot, és úgy forgolódott, hogy ledobhasson,de ehelyett csak megbotlott a tápban és elesett magával rántva engem is. A hátamon fekve éreztem, a táp apró szemcséit, amik nyomtak. A fiú rajtam feküdt, hónalja alól kilógott a lábam. Ha lehet, még hangosabb nevetésbe törtünk ki. Én szinte annyira nevettem, hogy a könnyem is kicsordult.
Aztán meghallottuk, ahogy nyílik az ajtó és már fel is ugrottunk, hogy kiszolgáljuk a vevőt.

***

Másnap a suliban Sung Oh-val biccentettünk a másiknak, de nem beszéltünk. Még akkor sem, mikor a tanár csoportokra osztotta az osztályt és feladatokat adott ki nekünk. Imádtam az irodalmat, majdnem annyira, mint a matekot. Ezért meg sem lepődtem, mikor a legtöbb csoporttársam egyből rám nézett várva a feladat megoldását. Magamra erőltettem egy mosolyt és elmélyülten tanulmányoztam a verset. Egészen addig fel sem néztem, míg egy értelmes gondolattal nem álltam elő.
-Szerintem a költő ebben a versben egyfajta vágyakozást fejez ki. Egy olyan szerelemben van, amiről tudja, hogy nem teljesülhet.
-Igen, igen, szerintem is-mondta az egyik lány és már körmölte is a mondatomat. Persze, hogy nem olvasta el, de hát miért is tette volna, ha van egy olyan ember a csapatban, mint én.
-Szerinted hol említi a versben, hogy a szerelme nem teljesülhet?
Meglepődve néztem Sung Oh-ra. És nem csak azért, mert belém kötött, elolvasta a verset, vagy mert ébren volt, hanem mert úgy mosolygott rám, mintha azt mondtam volna, hogy kap egy egész furgonnyi pizzát.
-Ha te jobban tudod, miért nem mondod el te?-vontam fel a szemöldököm és jelentőségteljes pillantást vetettem rá. Pont úgy néztünk ki, mint akiknek van egy közös titka.
-Inkább mond el te, én meg majd közbeszúrok pár annotációt.
Hangosan felnevettem, mikor a tőlem hallott szót mondta ki úgy artikulálva, mintha ízlelgetné a szót.
-Fogadni mernék, hogy egész éjszaka fent voltál csak azért, hogy tudd, mi a jelentése.
-Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de éjszaka nem emiatt nem aludtam, hanem a fájó hátam miatt-vigyorgott, mire ismét kitört belőlem a nevetés.
-Daebak... Ezek együtt vannak-suttogta a lány, mire a mellette ülő fiú heves bólogatásba kezdett.
-Nem vagyunk együtt!-vágtam rá, mire a fiú féltérdre ereszkedett előttem és megragadta a kezemet.
-Éljünk, Mi Ra kedves, és szeressünk!-parodizálta ki az Éljünk Lesbia! első sorát. Akik felfigyeltek rá, most harsány nevetésbe törtek ki és még én is elmosolyodtam egy kicsit, majd Sung Oh felé pillantottam, aki szintén mosolyra húzta ajkát. Éreztem, ahogy fülig pirulok, és ahogy egy kicsit csendesült a társaság, megköszörültem a torkomat.
-Legalább elolvastad a verset. Van valami értelmes gondolatod?-vontam fel a szemöldököm.
-Inkább meghagynám nektek-nézett rám, majd Sung Oh-ra.
-Sung Oh?-néztem ezúttal rá. A fiú hátradőlt a székében és monoton hangon elemezte a verset. Tátott szájjal figyeltem, majd mikor a végére ért, krákogtam egyet.
-Nos... Ezt írjuk le!-javasoltam és sietősen körmölni kezdtem, mielőtt még elfelejtettem volna. Az óra végén visszahúztuk az asztalokat a helyükre és a legtöbben kimentek a teremből. Én hátrasétáltam Sung Oh padjához és köhintettem egy kicsit, hogy felfigyeljen rám.
-Ha ilyen jó vagy irodalomból, akkor miért játszod meg minden órán az agóniát?
-A mit?-vigyorgott szélesen.
-A haláltusát-forgattam a szemem, mire felnevetett, de nem válaszolt-Komolyan kérdezem. Emelt irodalomra is járhatnál.
-Köszi, de a strébereskedést meghagyom neked.
-Ááá, már értem. Túl menő vagy az olyan dolgokhoz, mint a tudás, vagy a tanulás.
-Most lehülyéztél?
-Vedd aminek akarod, a lényeg, hogy szerintem nem éri meg megjátszani a menő-csávót, ha adhatod az okos éned is.
-Honnan veszed, hogy én csak megjátszom a menőséget.
-Ugyan, kérlek. Láttalak tegnap az állatkereskedésben, és egyáltalán nem azt a flegma, bunkó, kicsinyes oldaladat láttam, amit itt szoktál produkálni.
Lehet, hogy az őszinte szavaim egy kicsit túlságosan is őszintére sikeredtek, mert tekintete egyből átváltott dühössé és szinte láttam, hogy azt a falat, amit tegnap sikerült lerombolnom, most sietősen újra felépítette.
-Ha te mondod, Miss Perfect... De csakhogy tudd, tegnap ezt a flegma, bunkó és kicsinyes embert akartad megcsókolni. Vagy azt is csak eljátszottuk?
-Ha jól emlékszem, akkor te eljátszottad. Kihasználtál és utána csak nevetve elmentél.
-Kihasználtalak?-húzódott gúnyos mosolyra szája-És mégis melyik résznél? Csak mert én is emlékszem pár dologra és az én emlékezetemben te tetted meg az utolsó lépést.
-Viszont te kezdet! És utána elmentél.
-Ja, hogy téged ez zavar!-nevetett fel, de nevetésétől inkább összehúztam volna magamat az egyik sarokban-Tudod, Mi Ra, nem hittem volna, hogy ennyire kiakadsz, ha valaki nem akar megcsókolni.
-Te is tudod, hogy ez nevetséges.
-Azért nevetséges, mert én mondtam?
-Nem. Azért nevetséges, mert én nem ilyen vagyok.
-Ja, igaz. Elfelejtettem, hogy Miss Perfect-el beszélek. Te tudod mit? Elárulok egy titkot, amit még soha sem hallottál: Rohadtul nem vagy tökéletes!
-Tudom. Soha nem is gondoltam, hogy az vagyok. De a legjobb az egészben, hogy én legalább nem próbálok megrögzötten valaki más lenni, csakhogy az emberek ne tudják meg, hogy igazából milyen vagyok.
-Ha te ennyire ismersz, akkor áruld már el nekem, hogy milyen vagyok!
-Olyan, aki képes a karjában ringatni egy kiskutyát. Aki kedvesen bánik az idegesítő vevőkkel, még azzal is, aki úgy néz rád, mintha valami bogár lennél. Olyan, aki segít a cipekedésben egy idősebb nőnek, aki úgy örül 5000 wonnak, mintha abból a pénzből tudna megvenni valamit, amire már régóta vágyott. Aki tud nevetni és nem érdekli, ha hülyét csinál magából, aki úgy tud mosolyogni, hogy az ember a szívét is odaadná, csakhogy láthassa még azt a mosolyt! Szerintem ilyen ember vagy!
-Pedig nem ilyen vagyok. És most menj vissza a saját kis világodba és hagyj békén!
-Nálad nagyobb színészt nem ismerek-feleltem szánakozva és fejcsóválva visszamentem a helyemre.